Újabb négy évig Jakab István a MAGOSZ élén

agrarszektor.hu
Jakab Istvánt újabb négy évre a MAGOSZ elnökének választották. A küldöttgyűlés délelőtti ülésén felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök, aki először az együttműködést méltatta. " Húsz éve kötött először szövetséget a MAGOSZ és a Fidesz, most köszönetet mondok Önöknek a 20 éves hűségért, a kitartásért és a megtisztelő együttműködésért."

A kormányfő a legnagyobb közös sikernek az új földtörvény megszületését nevezte, amely lehetővé teszi, hogy a termőföld a helyben lakó földművelő gazdák tulajdonában és használatában maradjon. Hasonlóan történelmi léptékű döntés az is, amely célul tűzi ki, hogy birtokpolitikában átrendeződés menjen végbe, úgy hogy a kis és középvállalkozások a termőterületek 80 százalékát, míg a mezőgazdasági nagyüzemek csak 20 százalékát műveljék.

A miniszterelnök ezzel kapcsolatban megerősítette: kormánya támogatja, hogy a földalapú támogatások és az agrártámogatások meghatározó részét a kis- és közepes gazdaságok irányába "tereljék" - vagyis hogy 150 ezer euró fölötti összegeket ne fizessenek ki -, de mindezt úgy kell megtenni, hogy eközben átmenetileg se legyenek elbocsátások az agrárszektorban.

Jakab István a MAGOSZ elnöke hozzátette: "Azt kérjük a kormánytól, hogy a fejlesztési támogatások ügyében érvényesüljön a degresszió elve, azaz a 150 ezer euró fölött a kifizetéseket tartsák vissza és kerüljenek az állattenyésztés és a családi gazdaságok fejlesztésére.

Győrffy Balázs a MAGOSZ alelnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke úgy értékelte, hogy a Kamara beteljesítője annak a missziónak, amelynek ideológiai és szakmai célrendszerét a MAGOSZ magának folyamatosan megfogalmazta az elmúlt évtizedekben. Győrffy Balázs szerint, a családi gazdaságok túlsúlya nem példanélküli Európában, ugyanakkor meg kell teremteni az integráció lehetőségét is. Ehhez, az önszerveződés mellett, külső segítség is igénybe vehető, ami lehet állami, vagy kamarai koordináció - tette hozzá Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Kis Miklós Zsolt, az Ifjú Gazda Tagozat elnöke arra figyelmeztetett, hogy immár évtizedes tendencia, hogy a vidéki fiatalság elhagyja a falut, mert nem talál más megélhetést. Munkahelyeket biztosító vidéket kell építeni, ahol a fiatalság nyelveket tanulhat, sportolhat, és nincs hátrányban a városihoz képest. " A fiatalok azt kérik, hogy jussanak kamatmentes hitelhez, amelyből földet vásárolhatnak, jussanak fejlesztési forrásokhoz, és jussanak még inkább hozzá állami földterületekhez" - tette hozzá a MAGOSZ alelnöke, a miniszterelnökség államtitkára.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?