Továbbra is a neonikotinoid korlátozás ellen a VM

agrarszektor.hu
A Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Méhészeti Egyesület vizsgálataira alapozva kijelentette, Magyarországon nem fordult elő a neonikotinoid tartalmú csávázószerekkel összefüggő méhpusztulás.

A VM közleménye szerint az Európai Tanács ülésén újból napirendre került a neonikotinoid alapú növényvédő szerek betiltása. Magyarország álláspontja szerint kiemelten fontos, hogy a laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálatok mellett, szabadföldi kísérletek is bizonyítsák a neonikotinoid alapú csávázószerek használatának kockázatát.

A tárca közleménye rámutat: ha kivonják a neonikotinoid alapú növényvédő szereket, nincs helyettesítő termék, és megfelelő védelem nélkül maradhat a kukorica-, a napraforgó- és a repcetermelés. A Magyarországon is széles körben használt növényvédő szernek a felhasználását az Európai Bizottság azért kívánja közösségi szinten szabályozni, mert egy januárban megjelent EFSA (Európai Élelmiszer Biztonsági Hatóság)-tanulmány alapján elképzelhető, hogy ez a szer áll az egyes tagországokban megfigyelhető méhpusztulások mögött. Magyarország mint az EU egyik legnagyobb méztermelő országa, kiemelten érdekelt a kérdésben - olvasható a közleményben.

A tanács ülésén egy brit javaslat alapján felmerült, hogy az Európai Bizottság csak további tudományos vizsgálatok, és szántóföldön végzett kísérletek után hozza meg döntését a neonikotinoid hatóanyag-tartalmú növényvédő szerek esetleges tiltásáról. A tagországok megosztottak a kérdésben, mert nem áll rendelkezésre elegendő adat, és a méhpusztulás nem bizonyított.

Magyarország nem tartja megalapozottnak a bizottság javaslatát. További tíz tagország támogatta a brit véleményt, és kérte a bizottságot, hogy vizsgálja felül javaslatát és végezzen további hatástanulmányokat - tartalmazza a VM közleménye.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?