AGRYA kontra MVH - viták a támogatások körül

agrarszektor.hu
Amennyiben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nem tudja megvédeni álláspontját a Legfelsőbb Bíróságon a fiatal gazdák támogatási kérelmeinek újrapontozása ügyében, úgy veszélybe kerülhet a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetése.

A probléma kirobbantó oka, hogy tavaly nyáron az MVH új vezetése az összes 2009-ben benyújtott kérelmet újrapontozta, így több gazdának kellett lemondania már elnyert pályázati támogatásáról. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, az AGRYA szerint ez jogsértő, az MVH viszont cáfolja, hogy gondok lennének működése körül - számol be a Magyar Hírlap.

A bíróság határozata alapján az MVH utólag nem vonhatja vissza korábban megítélt támogatásait, az MVH közleményében viszont ez áll: "Hangsúlyozzuk, hogy a közigazgatási bíróságok ítélkezési gyakorlata messze nem tekinthető egységesnek. Az érintett fiatal gazdák ügyeinek túlnyomó többségében - amelyekben a bíróság a keresetnek helyt adva hatályon kívül helyezte az MVH döntését - az elmarasztalás indoka nem a jogszabálysértés, a jóhiszeműen szerzett jogok sérelme, hanem mindössze a meghozott elutasító határozatok formai hiányossága, az indokolás elégtelensége volt." A hivatal szerint tehát nem jogsértő, amit tettek, így ki is küszöbölhető.

Az AGRYA nem ért egyet: "Nagyon szomorú, ha az MVH pusztán technikai hiányosságnak tekinti, ha nem tudja kellő indokokkal alátámasztani döntéseit, s ami miatt a bíróság megsemmisíti vitatott határozatait. Egy állami szervtől, amely közhatalmat gyakorol, minimálisan elvárható, hogy a törvény kötelező szabályainak megfelelve, tételesen indokolja a döntését. Sajnos ennek az elvárásnak az MVH a bírósági ítéletek alapján nem felel meg. Ez is megerősíti korábbi véleményünket, hogy a hivatal jogalkalmazói tevékenysége sérti a jogbiztonságot és az állami szervek működésével kapcsolatos közbizalmat" - mondta lapunknak Mikula Lajos, az AGRYA elnöke.

"Az érintett fiatal gazdáknak ki kell fizetni a fejenként járó negyvenezer eurós támogatást, ha tetszik ez az MVH-nak, ha nem" - fűzte hozzá a szervezet vezetője.

Összességében 780 millió forintnak megfelelő támogatásról van szó.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?