
Súlyos gond van a legelők felével: vissza lehet ezt még fordítani?
Az ENSZ 2026-ot a legelőknek és a pásztoroknak és az ő kiemelt szerepüknek dedikálja.
A Kverneland a japán Kubota csoport tagja a vállalat 140 éves évfordulója alkalmából Norvégiába szervezett gyárlátogatással egybekötött találkozót a szakma és a média képviselőinek, amelyen az Agro Napló is részt vett. A Kverneland-menedzsment a vállalat céljairól és eredményeiről beszélt, szakemberei pedig gépbemutató keretében a világ legnagyobb agrárgép-kiállítására, a hannoveri Agritechnicára készülő újdonságaikat mutatták be.
A cég 140 éve van jelen a mezőgazdasági iparban, és arra törekszik, hogy a technológiai fejlesztések megoldást jelentsenek a gazdák szükségleteire hangzott el Kazunari Shimokawa, a Kverneland-csoport elnök-vezérigazgató beszédében. Hangsúlyozta, a vállalat attraktív és innovatív megoldásokkal igyekszik hatékony és okos rendszereket kidolgozni, mindezt úgy teszi, hogy támogatja a fenntarthatóbb és jövedelmezőbb gazdálkodást. A technológiai fejlesztésben is élen járnak, többek között a hollandiai agrárképzés egyik legjelesebb képviselőjével, a Wageningeni Egyetemmel is együttműködnek emelte ki a vezető. A cég nem egy-egy gépet, hanem rendszereket és megoldásokat kínál a gazdáknak, amivel a jövő hatékony termelését tudják megvalósítani, és hozzájárulhatnak a világ növekvő népességének élelmezéséhez emelte ki.
A gépgyártó cég történelme pontosan 140 éve kezdődött, amikor Ole Gabriel Kverneland 1879-ben a norvégiai Kvernaland faluban megépítette a kovácsműhelyét, amit O.G. Kvernelands Fabrik-nak nevezett el, és munkatársaival elkezdtek kaszákat gyártani. 1895-ben kiterjesztették a mezőgazdasági munkagépek gyártását; ekéket, boronákat és sarlókat készítettek. 1972-ben kezdődött el a váltvaforgató eke gyártása és térhódítása, későbbi akvizíciók eredményeképpen léptek be a vállalat életébe és portfóliójába a szálastakarmány gépek, vetőgépek, műtrágyaszórók, bálázók és permetezők. A csoportot 2012-ben vásárolta meg a japán Kubota-konszern, így a világ egyik legnagyobb agrárcégévé váltak. 2018-ban az eladások értéke 504 millió euró volt, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ma a Kverneland-csoport 2482 munkavállalót foglalkoztat világszerte. A Norvégiában, Dániában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban, Oroszországban és Kínában található gyárakban történik a cég termékkínálatának továbbfejlesztése, hogy hatékony gazdálkodási megoldásokkal szolgálják ki a világ mezőgazdasági termelőit.
A cég új fejezetet nyitott a precíziós gazdálkodásban azzal, hogy elsőként a világon ISOBUS-vezérelte megoldásokat nyújt minden szántóföldi talajművelési folyamathoz. Az i-plough sikeres 2015-ös bevezetése után idén bemutatták az első ISOBUS rendszerű kultivátorukat is, a tarlóápolásra és magágyelőkészítésre kifejlesztett Turbo T i-tiller típust. A talajművelés eszközeinek optimális, menet közben történő beállításával kevesebb üzemanyag felhasználásával jobb eredményeket és magasabb terméshozamot lehet elérni.
Az új fejlesztésekkel ráadásul a gépkezelők is sokkal kényelmesebben dolgozhatnak, valamint a gépek tartóssága is jelentősen megnövekszik. A Kverneland teljes szántóföldi portfóliójában alkalmazott intelligens gazdálkodási megoldások közül a gazdák egyéni igényeik alapján választhatják ki azokat a gépeket, amelyekkel a befektetésük maximálisan megtérül majd. A menedzsment előadásai után élesben, munka közben is bemutatták a legújabb technológiai fejlesztéseket, amivel a nagyközönség a novemberi Agritechnica kiállításon találkozhat először.
Vicon EXTRA 787 T
Az új Vicon 324F Alpin fűkaszát kis traktorhoz tervezték, az eszköz súlypontja nagyon közel van a traktor elejéhez, így kiváló talajkövetést ér el, amiben a Terralink rendszer segíti. 2,4 méteres munkaszélessége és mindössze 450 kilogramm tömege miatt könnyen kezelhető és alig igényel lóerőket. Különösen alkalmas a hegyvidéki és dombos területeken történő munkavégzésre, és fontos előnye, hogy a legtöbb kompakt hegyvidéki traktortól eltérően ennél a típusnál kiválóan lehet látni a fülkéből a fűkasza környékét, valamint az első és az oldalsó a területeket is.
#agronaplo #mezőgazdaság #farming #agriculture #kverneland #vicon @agronaplodigital




Az ENSZ 2026-ot a legelőknek és a pásztoroknak és az ő kiemelt szerepüknek dedikálja.
Az ÖMKi aktuális kísérleti eredményeik alátámasztják a csökkentett művelésen alapuló ökológiai mezőgazdaság előnyeit.
Csak az integrált, tudásalapú, helyspecifikus tápanyag-utánpótlás jelenthet valódi kiutat a piacot jellemző bizonytalanságból.
A magyarok nem lelkesednek a változásért és nincs igazi kapcsolat a kutatók és a gyakorlat között sem.
Megalapozatlannak tartják az állattartók a felmerülő állatjóléti javaslatokat és még az sem biztos, hogy a fogyasztót érdekli a kérdés.