
Eltűnt a magyar kertekből ez a szuperzöldség: aranyat ér, mégis alig ültetik
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
https://www.agronaplo.hu/agrofokusz/20191110/logiszikai-eszkoznagyhatalom-a-fliegl-videokkal-38883
A magyar gazdák logisztikai láncából napjainkra már nélkülözhetetlenek a Fliegl által gyártott termékek és komplex megoldások. Az óriáscég széles termékkínálatában vezértermékek sora található úgy, mint szállító kocsik, pótkocsik, letolókocsik, tartályok, bálaszállító berendezések, továbbá a hígtrágyakezelés gépei. Lébényben rendezték a Fliegl Abda Kft. első, több ezres érdeklődéssel kísért nemzetközi partnertalálkozóját, amelynek keretében gépbemutató, gyárlátogatás, valamint az abdai gyárban az agrárminiszter jelenlétében egy 29 méteres, automata magasraktár ünnepélyes átadására került sor.
A Fliegl tervezőinek komoly kihívást jelentett a talajon is jól mozgó, a KRESZ előírásainak is megfelelő, de ugyanakkor minél több bálát szállítani tudó kocsi tervezése. Ezeknek a kihívásoknak úgy feleltek meg, hogy a márkára jellemző módon néhány opció segítségével mindenki összeállíthatja a számára ideális bálaszállítót. Ha tudjuk, hogy milyen útviszonyok között, milyen sebességgel és terheléssel fog közlekedni a kocsi, máris a megfelelő kocsit ajánlják a feladatra. A Fliegl DPW 180 B bálaszállító felületvédelmi szempontból is versenytársai előtt jár, minden Fliegl bálaszállító horganyzott alvázzal és felépítménnyel készül. A bálák rögzítését süllyesztett rakományrögzítő fülek és furatok, valamint a plató mindkét szélén ütközőperem biztosítja. A Fliegl DPW 210 BL típus pedig szabadalmaztatott hidraulikusan mozgatott rögzítőkerettel van ellátva a gyors, biztonságos és kényelmes rakománybiztosítás érdekében.
#agronaplo #mezőgazdaság #farming #agriculture #fliegl #bálaszállító @agronaplodigital






Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Tízből nyolc agrárcégnek az alapanyagárak növekedése jelenti a legnagyobb kihívást.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
A száraz levegő hatására gyorsan zuhant a hőmérséklet, -5 fokig hűlt a levegő Ózd mellett.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.