
Eltűnt a magyar kertekből ez a szuperzöldség: aranyat ér, mégis alig ültetik
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Március óta Dusnokon figyelemmel kísérünk egy sávműveléses technológiával folytatott 24 hektáros szójatermesztést. Igyekszünk egy jó gyakorlatot bemutatni, ami a házigazda, Bényi Ferenc szemléletmódjának köszönhetően a gazdaságosság jegyében született, méghozzá úgy, hogy a megszokásait levetkőzve keresi a termőterületeinek legmegfelelőbb technológiát.
A sávos művelési technológia lényege, hogy sávokban, csak a sorok alatti rész van megmunkálva a talajból. Az elővetemény összeaprított szármaradványai a sorközökben maradnak majd a tenyészidőszak végére fokozatosan lebomlanak ezáltal védelmet biztosítva az erózió és defláció ellen.
A tavalyi kukorica lekerülése után, egy rövidtárcsával végzett tarlóhántást követően november közepén alakította ki a házigazda a sávokat. A sortávolság 75 centiméterre lett beállítva a gépen és sávonként a művelt munkaszélesség 2527 centiméter volt, amelyek 58 centiméteres bakhátaknak lettek kialakítva. A művelési mélység 2730 centiméter volt. A gyökérzónába 300 kg/ha mennyiségben NPK 72030 összetételű alapműtrágyát juttattak ki a sávműveléssel egy menetben.
A száraz tél ellenére a technológiának köszönhetően egy nagyon jól sikerült magágyba lett április végén elvetve a szója. A gazdaság számára a szójában még újnak számító sávművelésnek köszönhetően kísérletképpen két közép tenyészidejű fajta került elvetésre. A vetőmagok üzemileg karboxinnal, tirammal és Bradyrhizobium japonicummal voltak kezelve. Mindkét fajtánál a vetőmagnormát Bényi gazda úgy határozta meg, hogy körülbelül 350 ezres tőszámot tudjon majd végül betakarítani. A jó kultúrállapotú magágynak köszönhetően a vetőmagok 34 centiméteres mélységbe kerültek. Az internetes alapon működő sorcsatlakozásnak köszönhetően mindkét gép nagyon nagy pontossággal a korábban kialakított sávok közepére helyezte el a vetőmagokat. A vetéssel egy menetben NPK 15-20-10 + 1,5 Zn összetételű műtrágya lett kijuttatva 150 kg/ha dózisban.
A cikksorozat honlapunkon olvasható: Megmutatjuk, hogyan lehet, hogyan kell szóját termelni!
#agronaplo #agriculture #mezőgazdaság #szója #szójatermesztés #növények @agronaplodigital






Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Tízből nyolc agrárcégnek az alapanyagárak növekedése jelenti a legnagyobb kihívást.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
A száraz levegő hatására gyorsan zuhant a hőmérséklet, -5 fokig hűlt a levegő Ózd mellett.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.