Több száz bika kapott ilyen jelölést Magyarországon: ez az oka
Az idei évben is lehetőség volt vissza nem térítendő mezőgazdasági támogatás igénylésére a tenyészbikák tenyésztésbe állításához.
Az idei évben is lehetőség volt vissza nem térítendő mezőgazdasági támogatás igénylésére a tenyészbikák tenyésztésbe állításához.
Kincstári közlemény jelent meg a 2024. évi tenyészbika tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról.
Az első adatok szerint a tavalyinál sikeresebbek lehetnek az idei kérelembeadások.
A hazai húsmarha ágazat szereplőinek nem volt rossz a 2023-as év, de nem mondhatják el ugyanezt a tejtermelők.
Jó legelők, a tavalyinál gyengébb árak és a támogatás igénylések túl nagy számú visszautasítása jellemezte idén a húsmarhatartást.
Ezek a leggyakoribb kérdések és válaszok a termeléshez kötött támogatásokkal kapcsolatban.
A tartalékképzésre ma már nem az óvatosság miatt, hanem a túlélés érdekében van szükség.
Szépen halad az őstulok rekonstruálása.
Pisti gazdával beszélgetett az Agrárszektor.
Rekordszámú fiatal tenyészbika van a hazai húsmarha-állományban.
A de minimis támogatással az államnak két célja is megvalósulhatott.
Megjelent a keretösszegekről szóló rendelet
Vas megyében is akadnak kihívások bőven.
A sertésszektorban uralkodó kitettséget sokan érzik.
Minőségi fordulatot hozhat a húshasznú tenyészbika támogatási program a húsmarha ágazatban, lehetővé téve, hogy növekedjen a termelési színvonal és ha...
A húshasznú apaállatok beszerzését támogatják
Az alkalmazás pontosan úgy működik, mint a Tinder.
Folyamatos nő a tej-és a húshozam.
Különleges esemény helyszíne volt a gödöllõi Szent István Egyetem Állattenyésztési Tanüzeme, ahol a központi saját-teljesítmény vizsgálatot (KSTV) köv...
Igénylõ: Regisztrált apaállat elõállítója, tenyészbika esetén annak vásárlója Tenyészkan vásárlás esetében: a helyi önkormányzat. Támogatási forma: A...

A szereplők szerint a magyar búza megítélése romlott az elmúlt években, és a hazai termés jelentős része ma már csak a kommersz kategóriában versenyképes a külpiacokon.
Az ENSZ 2026-ot a legelőknek és a pásztoroknak és az ő kiemelt szerepüknek dedikálja.
Az ÖMKi aktuális kísérleti eredményeik alátámasztják a csökkentett művelésen alapuló ökológiai mezőgazdaság előnyeit.
Csak az integrált, tudásalapú, helyspecifikus tápanyag-utánpótlás jelenthet valódi kiutat a piacot jellemző bizonytalanságból.
A magyarok nem lelkesednek a változásért és nincs igazi kapcsolat a kutatók és a gyakorlat között sem.