Ezek a zöldségek a telet is túlélik nálunk: sokan mégis nyáron termesztik
Több olyan évelő növény is van, mely nálunk ugyan egynyári, pedig akár át is teleltethetnénk őket.
Több olyan évelő növény is van, mely nálunk ugyan egynyári, pedig akár át is teleltethetnénk őket.
Péntekre virradóra ismét hidegebb idő köszöntött be - kivéve a déli, nyugati országrészt.
A Dunántúlon nagy területen képződött alacsonyszintű felhőzet, amely napközben észak, északkelet, kelet felé tevődik, de az ország középső részein már szakadozottabb lehet a felhőtakaró
A meteorológus szerint még novemberben sem számíthatnak komolyabb hóra és fagyra a magyarok.
Bár a tegnaphoz képest ma jóval melegebb időre ébredhettek a magyarok, ez nem fog sokáig tartani.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ország északnyugati részére a viharos széllökések miatt.
Délelőtt még általában fátyolfelhős időben lesz részünk, a legtöbb helyen több órára kisüthet a nap, majd a déli órákra megnövekszik a felhőzet, beborul az ég
A felmelegedő klímára nemesített fajta új lehetőségeket kínál a termesztőknek és fogyasztóknak egyaránt.
November egy meleg őszi hétvégével nyit, remek alkalom kirándulni, feltöltődni az őszi színekben.
Egy aktív ciklon csapadékrendszere az észak felől érkező hideg sarkvidéki eredetű légtömeggel keveredve rekordmennyiségű havat hozott Izlandra.
Somogy vármegyében több mint 2000 hektárnyi területen sikeresen lezajlott az amerikai szőlőkabóca elleni őszi légi permetezés.
Északkeleten is csökken a felhőzet, és általában napos, száraz idő várható
Az indiai gazdák reményeit meghiúsították a betakarítás előtti heves esőzések, amelyek jelentős károkat okoztak a termésben.
A gyakran változó felhőzet mellett délutánig többórás napsütésre számíthatunk
Sok gazdaság érdeklődik a vöröshagyma termesztése iránt, mivel számukra ez a kultúra nagyobb jövedelmezőséggel kecsegtet.
Péntektől az Atlanti-óceán felett örvénylő ciklon előoldala befolyásolja majd időjárásunkat.
A Jiangsu tartományban található Yangcheng-tó környékén élő gazdálkodók kénytelenek új módszereket kidolgozni a rákállomány életben tartására.

Ágazati becslések szerint Oroszországban jelenleg mintegy 3462 hektárnyi üvegházi felület található.
Szoros együttműködésben dolgoznak az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek.
Fenntarthatóság és agrárdigitalizáció: új szakokat indít a Széchenyi István Egyetem.
A Rábcakapi Biokertészetnél eleinte azt gondolták, csak a magyar piacon fognak értékesíteni, ám idővel egyre több lehetőség jött.
Az előrejelzések szerint a közelgő rendkívüli energiájú sztratoszférikus felmelegedés erősen destabilizálja majd a sarki örvényt.