2023. szeptember 20. 13:53
Elkezdődött a napraforgó és a kukorica betakarítása Békés vármegyében
A terméseredmények elmaradnak a várttól – hangzott el a Békés Vármegyei Betakarítási Koordinációs Bizottság keddi ülésén.
A terméseredmények elmaradnak a várttól – hangzott el a Békés Vármegyei Betakarítási Koordinációs Bizottság keddi ülésén.

Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március első hetében.
A tavaszi időjárás komoly veszélyt jelent a kajszibarackfákra, amelyeknek két fő ellenséggel, a tavaszi fagyokkal és a moníliás fertőzéssel kell megküzdeniük.
Szaúd-Arábia március 1-től negyven országból tiltotta be a nyers baromfihús és az étkezési tojás importját.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.
A konyhakert tervezése némi kalkulációt is megkíván, nem csak térben, hanem időben is.