Nádudvaron jártunk, csúcsgépeket láttunk – agrotechnológiai irányokat mutatott a KITE (x)

PR cikk2026. július 22. 08:00

Tartalmas és hasznos KITE-rendezvény volt Nádudvaron, ahol gépeket, technológiai gyakorlatokat, fajtasorokat, öntözőrendszereket és talajkímélő megoldásokat is megnéztünk.

Az Agro Napló is részt vett 2026. június 18-án a Hajdú-Bihar vármegyében, Nádudvaron megrendezett „Irányt mutatunk – növénytermesztés változó környezetben” című szántóföldi bemutatón. A szervező KITE Zrt. megmutatta a termelőknek, hogy milyen módszerekkel, gépekkel és növénytermesztési technológiákkal alkalmazkodhatnak a bizonytalan gazdasági környezet és a változó klimatikus viszonyok okozta kihívásokhoz.

A program a vállalat Bem József utcai központjában kezdődött, ahol a KITE Zrt. vezérigazgatója, Dr. Szabó Levente, Magyarország agrár- és élelmiszergazdaságért felelős minisztere, Bóna Szabolcs, valamint a házigazda innovációs főigazgatója, Hadászi László beszélt a több száz résztvevőnek.

A házigazda KITE Zrt. innovációs főigazgatója, Hadászi László az agrotechnológiai sorok alakításának szükségességéről is beszélt

Ezután a társaság két részre oszlott, majd buszokra szállt, így közelítette meg a KITE kísérleti parcelláit a nyári forróságban. A termőföldeken a szervezők számos szakembere várta az érdeklődőket, téma volt többek között a permetezés, a növényvédelem, a betakarítás, a talajművelés, a vetés és az öntözés is.

Az öntözött és intenzív termesztés technológiáit bemutató helyszínen Hadászi László elsőként a precíziós, víztakarékos öntözéssel és szaktanácsadással elérhető hatékonyságnövelésről beszélt. Kiemelte, hogy az öntözés a szárazság miatt ma már az intenzív kultúrákon túl akár az őszi búza termesztésénél is kifizetődő döntés lehet.

A fajtasorok mellett sétálva ismerhették meg a résztvevők a termesztési tulajdonságokat és az optimális technológiai javaslatokat a KITE szakértőitől

Ezután a fajtasorok következtek: a KITE szakemberei ismertették a csicseriborsó, a zöldborsó, a szója, az árpa, a búza, a napraforgó, a kukorica és a cirok kínálatukban szereplő fajtákat, miközben a meghívottak elsétáltak a növények előtt. A bemutató része volt egy John Deere R740i vontatott, egy John Deere 412R önjáró permetezőgép, illetve egy DJI kijuttatódrón is, amelyeket működés közben láthattak a résztvevők.

A modern öntözés hatékony gyakorlatát is ismertették Nádudvaron

Ezt követően ismét buszra szálltunk, hogy a mozgógép-bemutatón a tavaly ősszel elindított 9 méteres CTF (Controlled Traffic Farming - kontrollált művelőnyomos gazdálkodás) technológiai gépsor folytatását, valamint az azóta bevezetett újdonságokat is megnézzük. A program leglátványosabb része a Shelbourne Reynolds XCV32 kalásztépő asztallal történő árpabetakarítás, valamint az Unverferth Zone Builder egyeneskéses lazítóval végzett nyomlazítás volt.

Ezeket a technológiákat Magyarországon először itt láthatta a nagyközönség.

A Shelbourne Reynolds XCV32 kalásztépő asztallal történő árpabetakarítás

Elhangzott, hogy a speciális Shelbourne Reynolds XCV32 kalásztépő adapter mintegy 30-40 százalékkal növeli a kombájn betakarítási teljesítményét, ráadásul a magasan hagyott tarló a szármaradvány-gazdálkodásban is új lehetőségeket kínál a talajkímélő gazdálkodásban.

Az Unverferth Zone Builder egyeneskéses lazítóval történő nyomlazítás eredményeképpen a CTF művelőnyomok tömörödésének megszüntetése minimális felszíni talajbolygatással valósul meg, ez teszi lehetővé, hogy alkalmazása után közvetlenül direktvetés vagy sávművelés történjen.

A John Deere C350L+N530 sűrű soros vetőgép és a John Deere 8R 280 traktor Nádudvar határában

A következő lépés a takarónövény direktvetése volt a kalásztépett tarlóba: ezt egy John Deere C350L+N530 sűrű soros vetőgép és John Deere 8R 280 traktor végezte el. A Strip'n Disc technológiával (innovatív, talajvédő direktvetési technológia) történő direktvetés az álló tarlóban hatékonyabban tudja elvégezni a magok lehelyezését, mivel a sorközökben tiszta, vetésre alkalmas felszín van. A technológiával minimális a szármaradványok magárokba történő bekerülése.

Ezután következett a sávos sekélyművelés kalásztépett tarlóban Orthman 1tRIPr 12 soros sávos művelővel és John Deere 8R 340 traktorral. Az univerzálisan, ősszel és tavasszal egyaránt alkalmazható munkagép sekélyművelő vertikális tárcsákkal volt felszerelve.

A John Deere 1775NT CCS Exact Emerge vetőgép egy John Deere 7R 290 traktorral

A sorban ezután a szemenkénti vetést nézhettük meg, amit egy John Deere 1775NT CCS Exact Emerge vetőgép és egy John Deere 7R 290 traktor gépkapcsolata mutatott be. A vetőgép a vetésen felül számos kapcsolt művelet elvégzésére alkalmas. Ilyen a pozícionált művelés sortisztítóval és elővágó tárcsával, a folyékony nitrogén kijuttatása a sor mellé, valamint a folyékony starter és talajfertőtlenítő szer kiadása a vetőárokba.

Utolsó előttiként a folyékony nitrogén állományban történő kijuttatása volt a programban: ezt a J&M NitroGroTM injektálóval és egy John Deere 6R 215 traktorral végezték el. A növények fenológiai állapotához igazított, pozícionált és differenciált nitrogén-kijuttatás a leghatékonyabb kijuttatási technológia, melyet a munkagép nagy kapacitású tartályának és talajkövető injektáló tárcsáinak köszönhetően akár a nagy mennyiségű szármaradvánnyal borított sorközökben is végre tud hajtani.

A tarlótól egészen a fejlett növényállományig alkalmazható a Hagie STS 12 önjáró permetező

Zárásként egy permetezőgépet néztünk meg: a hatékony növényvédelemre a tarlótól egészen a fejlett növényállományig alkalmazható a Hagie STS 12 önjáró permetezőt. A legmodernebb ExactApplyTM kijuttatástechnológiával és 15”/30” fúvókaosztásával a gép képes a fúvókánkénti dózisvezérlésre és szakaszolásra, illetve a sor, valamint a sorköz kezelésére.

YouTube - „Irányt mutatunk – növénytermesztés változó környezetben”

Szerkesztette: Zsigmond Ágnes

Fotók: Agro Napló

(x)

Címkék:
öntözés, bemutató, kite, kite zrt, agrofókusz, nádudvar,