Pájtli József már lassan ötven éve foglalkozik mezőgazdasággal. Egy 550 hektáros családi gazdaságot irányít Tamási mellett. Nem véletlen, hogy szoros szálakkal kapcsolódik az agráriumhoz, hivatástudata talán már genetikailag kódolva volt benne.
A nagyszüleimtől örököltem a föld szeretetét. 1977-ben kezdtem mezőgazdasággal foglalkozni, növényvédős voltam az 5800 hektáron gazdálkodó állami gazdaságban, Tamásiban
– idézi fel az indulást.
A terület, ahol ma gazdálkodik, egykor az állami gazdaság része volt, korábban Esterházy- és Montenuovo-birtokként működött. Ma már családi vállalkozás: közgazdász feleségével és fiával közösen irányítják a munkát a mindennapokban.
A fiam átveszi az ifjú gazda szerepét, nagyon jó vele együtt dolgozni
– teszi hozzá mosolyogva. A jövőt is közösen tervezik; a cél minden évben ugyanaz: jövedelmező és fenntartható gazdálkodást folytatni.
200 hektáron búzát, ugyanennyin kukoricát, 100 hektáron napraforgót és mintegy 50 hektáron pedig mákot termesztenek.
Utóbbi különösen közel áll a szívéhez.
Az országban az elsők között kezdtem nagyüzemi szinten mákot termeszteni. De a piaccal ott is gond van. Ha jó évük van a cseheknek, onnan hozzák be a mákot hazánkba, és így eltűnik a piac. Mindig keresni kell a fizetőképes partnert. A gabonát jelenleg egy malomnak szállítjuk, a kukorica pedig rendszerint Dunaföldvárra kerül.
Megbízható, szoros kapcsolat az IKR-rel
A mezőgazdaság folyton változó körülményei között minden megbízható kapcsolat felértékelődik Pájtli József számára. Ezek közül az egyik legfontosabb az a több mint egy évtizedes múlt, ami az IKR Agrár Kft.-hez fűzi.
Bosnyák Balázzsal, a szentlőrinci telephely üzemigazgatójával már 12 éve dolgozunk együtt. A talaj tápanyag-utánpótlásában rengeteget segít. Az inputanyagok zömét az IKR-től veszem – jó minőségűek, jó a kiszerelés, és bármikor elérjük egymást telefonon.
A közelség, a gyors reagálás és a gazdákra szabott megoldások szerinte a cég legnagyobb erősségei. A kapcsolat mára barátivá vált, ami különösen fontos akkor, amikor minden kiadás kétszer is megfontolandó.
Corn Starter: több mint műtrágya – a fiatal növény életbiztosítása
Pájtli József tapasztalata szerint ezekben az években azok a megoldások bizonyulnak igazán értékesnek, amelyek kiszámíthatóan működnek. Ilyen számára a Corn Starter is, amely évről évre bizonyít a legnehezebb körülmények között is.
A Corn Startert József már legalább tíz-tizenkét éve használja.
Próbálom optimalizálni a növény tápanyagellátását, ebben nagyon sokat segít a Corn Starter PRO, ami 15% nitrogént, 20% foszfort, 9% káliumot, ként, továbbá cinket tartalmaz. Növeli a gyökértömeget, javítja a fotoszintézist, erősíti a sejtfalakat, cinkkel tölti fel a növényt – ami a magyar területek 90%-áról hiányzik – és a káliumnak köszönhetően csökkenti a párologtatást, ami aszályos időszakban életmentő.
A korábbi formulával is elégedett volt, de a Linzben gyártott új „PRO” változat szerinte egyértelmű minőségi előrelépés.
A réginél néha előfordult porosodás, ez viszont nagyon jó granulátum, nem porzik, több, mint 90%-ban vízoldható, könnyen felvehető a növénynek.
A kijuttatási technológia is kulcsfontosságú: vetés előtt 100 kg Korn-Kalit helyez ki a területre, majd 100 kg Corn Startert alkalmaz a vetéssel egy menetben, 4 centivel a mag alá helyezve.
A fiatal növénynek megfelelő tápanyagot biztosít. Belenő a gyökér a műtrágyába. A kukoricánál és a napraforgónál is 4–6 leveles korig eldől a termés sorsa. Ha ekkor nincs tápanyag, ott már nincs mit menteni.
Aszályos években is érezhető a különbség
A 2025-ös év extrém volt: míg normál esetben évente 600–650 mm csapadék érkezik Tamási környékén, most jó, ha 200 mm összejött.
Ennyire rossz évünk még nem volt
– mondja József.
A kukoricán is meglátszott, kisebb lett a fajsúly.
A startertrágyázás azonban életet lehelt az állományba.
Ez akár 100%-os különbséget is jelenthet, ugyanis ha nem lenne Corn Starter PRO, Korn-Kali és nitrogén, lehet, hogy teljesen nullázta volna a termést a szélsőséges időjárás.
A számvetés tehát egyértelmű Pájtli József szerint: ez a technológia nem luxus, hanem egy megtérülő befektetés. A startertrágyázás számukra nemcsak bevált módszer, hanem stratégiai elem.
Ha jó alapot adunk a növénynek, akkor van esélyünk jó termésre. A gyökérben dől el minden
– összegzi. A családi gazdaság pedig éppen erre az elvre épít: erős alapokra és hosszú távú gondolkodásra.
Pájtli József szerint a jövő egyértelműen a precízebb, célzottabb tápanyagellátás irányába mutat.
Ma már nem lehet a véletlenre bízni semmit. A technológiát kell úgy összeállítani, hogy a növény a kritikus időszakokban is megkapja, amire szüksége van
– hangsúlyozza. A Corn Starter PRO szerepe ebben meghatározó: a gyorsan felvehető hatóanyagok, a pontos kijuttatás és a jó minőségű granulátum stabil alapot teremtenek még szélsőséges időjárási körülmények között is.
Úgy véli, a modern startertrágyázás nem kiegészítő elem, hanem a termesztéstechnológia egyik legfontosabb pillére, amely nélkül már nem lehet biztonságosan kukoricát termeszteni.
Keresse területi képviselőinket: www.ikragrar.hu/kapcsolat
További információ: www.ikragrar.hu

(x)






