Az Alltech ONE világkörüli turnéjának első állomása: Budapest (x)

Agro Napló2023. június 2. 11:14

Közép-Európa agrártermelői​ jelentős szerepet fognak játszani az éghajlati- és élelmiszer-ellátási kihívások kezelésében világszerte. A régió agrár-élelmiszeripari vezetői együttműködési megoldásokat és sikerstratégiákat vitattak meg Budapesten, az Alltech ONE World Tour (ONE), első állomásán, elindítva egy olyan nemzetközi eseménysorozatot, amely az Egyesült Államokban évente megrendezett Alltech ONE ötleteit és inspirációját hozza magával.

Az előadások során szó volt arról, hogy hogyan kezeljük az agrárium előtt álló olyan együttműködésen alapuló megoldásokat igénylő kihívásokat, mint a klíma, konfliktus, fogyasztó és költség (4C).  ​​Elhangzott, hogy az Alltech továbbra is kiemelt piacként tekint a közép-európai régióra, azon belül Magyarországra, és befektetési lehetőségeket keres a térségben. 

Dr. Mark Lyons, az Alltech elnök-vezérigazgatója a ONE Budapest nyitóelőadásában üdvözölte a Budapestre érkezett vendégeket és arra kérte őket, hogy közösen​gondolkodjanak el az agrár-élelmiszeripar jövőjéről.

„Ezekben a bizonytalan időkben rendkívül fontos, hogy a miénkhez hasonló vállalkozások tudjanak alkalmazkodni, valamint ​megújulni” – mondta Lyons. „Az Alltech ONE Konferencia sem kivétel. Míg az éves szimpóziumunk négy évtizede az egyesült államokbeli Kentuckyban gyökerezik, fontosnak éreztük, hogy alkalmazkodjunk és a partnereinkkel a hozzájuk lehető legközelebb eső helyszínen találkozzunk.  Ezért is kezdtük Budapesten az Alltech ONE World Tourt, hiszen ez a csodálatos város a fejlődés és lehetőségek egyik regionális központja.” 

A ONE Budapest résztvevői az iparág szakértőitől hallgathattak meg előadásokat, többek között a tejipar helyzetéről, a jövedelmező és fenntartható mezőgazdaságról, a mikotoxin-kihívások ​kezelésről, részt vehettek a szarvasmarha, sertés és baromfi ágazati üléseken. Robert Walker, az Alltech európai növekedési stratégiáért felelős igazgatója vezette a panelbeszélgetést, amelyen az állatfajokra fókuszáló előadók vettek részt és megvitatták, hogyan maradjunk nyereségesek a bizonytalan gazdasági és környezeti viszonyok között, és hogy miként alkalmazzuk a modern ismereteket.

„Az adatok és elemzések megosztásával segítjük a tanácsadókat az agrár-élelmiszeripari kihívások kezelésében és megoldásában, annak érdekében, hogy hasznos szakmai tanácsokkal szolgáljanak a fogyasztóknak, a feldolgozóknak és a gazdálkodóknak. – mondta Walker.  

A nap utolsó ülésén Tara McCarthy, az Alltech ESG-ért felelős globális alelnöke és Mark Lyons beszélgetése zajlott a fenntartható jövő felé vezető útról.

„A mi felelősségünk, hogy az agrár-élelmiszeripar szerepét az éghajlat, a konfliktusok, a költségek és a fogyasztó, azaz a négy C-nek megfelelő kontextusába helyezzük” – mondta McCarthy. „Ahhoz, hogy eredményeket érjünk el,​ használnunk kell az (adatokból származó) elemzéseinket, készségeinket, de ami a legfontosabb, hogy képesek legyünk alkalmazkodni és partnerként együttműködni az értéklánc minden egyes szintjén.” 

„A ONE Budapesti állomásának témája – „Nyereségesnek maradni bizonytalan gazdasági környezetben: a klímaválság kihívásai, konfliktusok, fogyasztók, és költségek az agráriparban” – tökéletesen összefoglalja azokat a kihívásokat, amelyekkel ebben a régióban is találkozunk.” – mondta Lyons. „A növekvő geopolitikai feszültségek és a növekvő inputköltségek miatt a termelőknek jól megfontolt döntéseket kell hozniuk hatékonyságuk növelése és az ezen a területen sokak előtt álló modern kihívásokhoz való alkalmazkodás érdekében.” 

A konferencia záróeseményén részt vett Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium Agrárgazdaságért Felelős helyettes államtitkára, aki Dr. Mark Lyons-nak elmondta, hogy a magyar kormány különböző támogatási programokkal bátorítja a külföldi vállalatok magyarországi befektetéseit. Az Alltech elnök a megbeszélésen kifejezte szándékát egy jövőbeni magyarországi vállalati akvizícióra az agrárágazatban. 

Az Alltech ONE World Tour június 19-20-án az írországi Dublinban, július 3-4-én a kanadai Calgary-ban,​ majd az Egyesült Államokban, Ázsiában, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten folytatódik. További információért és az Alltech ONE World Tour megállóhelyére való regisztrációért látogasson el az one.alltech.com weboldalra.

Címkék:
konferencia, állattenyésztés, növénytermesztés, mezőgazdaság, alltech, befektetés, alltech one world tour,