Az innovatív gumiabroncs-technológia hozzájárulása a talajok állapotának és termőképességének megőrzéséhez (x)

Agro Napló2022. március 1. 13:46

A talajtömörödés az egyik legnagyobb veszély, amely a talaj termőképességét fenyegeti. Ebben a cikkben közelebbről megvizsgáljuk a talajnyomás, valamint annak okait és következményeit. Emellett az arra vonatkozó stratégiákat is áttekintjük, amelyekkel az olyan innovatív gumiabroncs-technológiák, mint az Alliance Very High Flexion (VF) és a márka VF flotációs gumiabroncsai hozzájárulhatnak a talajvédelem hatékonyságához.

A gumiabroncsok jelentik a talajjal való érintkezési pontot, tartják a gép súlyát, valamint a motor teljesítményét tapadássá és vonóerővé alakítják át. A gumiabroncsok azonban – a futófelülettől, a gumiabroncs nyomásától és a mintázattól függően – csúszásra is hajlamosak, ami jelentős talajtömörödést okoz. A káros hatások lehető legnagyobb mértékű elkerüléséhez érdemes egy egyszerű szabályt követni: Minél nagyobb a futófelület, és minél alacsonyabb a gumiabroncsnyomás, annál kisebb a talajnyomás.

A talajtömörödés alapjai

Kétségtelen, hogy a talajok törékeny és nélkülözhetetlen „univerzumot” képeznek a talpunk alatt. A mezőgazdaságban, a kertészetben és az erdészetben a növények növekedésének pótolhatatlan alapját adják. Ennélfogva rendkívül fontosak az oxigén, az élelmiszerek, a takarmányok, valamint az ipari és energetikai célú megújuló nyersanyagok előállítása szempontjából. A talajokat és azok tartós termőképességét különböző hatások veszélyeztetik. Ilyen hatások például az erdőirtás, az erózió, a szikesedés és a tömörödés következményei – és természetesen a földterületek csökkenése az infrastruktúra, az ipari, a kereskedelmi és a lakóterületek terjeszkedése miatt. Az alábbiakban tekintsük át a talajtömörödés folyamatait és következményeit, valamint a talaj károsodásának elkerülésére irányuló stratégiákat.

Az egészséges és nem tömörödött talajban a mikrobakteriális tevékenységnek és bizonyos struktúráknak – például a gombamicéliumnak – köszönhetően a talajrészecskék és a szerves anyagok általában stabil egységekbe kötődnek, amelyek az úgynevezett talajaggregátumokat és a talajszerkezetet alkotják. Egy tipikus iszapos agyagot például körülbelül 45 százalék ásványi részecske, 5 százalék szerves anyag és 50 százalék pórustér jellemez. Általában a pórusok egyik fele levegővel, a másik fele pedig vízzel van tele. Az ilyen jellegű porozitás biztosítja a talajban lévő víz beszivárgását és tárolását a növények növekedéséhez, valamint a talajban található levegő cseréjét, amivel megelőzhetők a káros anaerob állapotok.

Ha például a nagy és nehéz gépek által kifejtett nyomás meghaladja a talaj teherbírását, az tömörödéshez, azaz a talaj nagyobb sűrűségéhez, valamint a víz és a levegő számára rendelkezésre álló pórustér csökkenéséhez vezet. A talaj pórusai elzáródnak, ami akadályozza a gázok és a víz mozgását és cseréjét. Ez a fizikai degradáció a víz és az oxigén elérhetőségének, a biológiai aktivitásnak és a növényi tápanyagok elérhetőségének csökkenését eredményezi. Növekszik az erózió veszélye is, mivel az esővíz elfolyik a felszínről ahelyett, hogy beszivárogna a talajba. Emellett a növények gyökerei nem tudnak elég mélyre hatolni ahhoz, hogy a mélyebb talajrétegekből elegendő vízhez és tápanyaghoz jussanak.

A talajtömörödés mértéke olyan tényezőktől függ, mint a talaj típusa, a talaj nedvessége, a gép súlya, az érintkezési felület, amelyen keresztül a súly a talajra hat, valamint a munkamenetek száma.

A tömörödés befolyásolja a talaj termőképességét – és csökkenti a terméshozamot!

Kétségtelen, hogy a modern mezőgazdasági berendezések egyre növekvő mérete és súlya is hozzájárult a tömörödés emelkedő kockázatához. Az ebből eredő károk nemcsak a talajban, hanem a terméshozam mértékében is megjelennek. A terméshozamra gyakorolt hatások a talajtípusok, a növénykultúrák és az időjárási viszonyok szerint igen eltérőek lehetnek, de az általános tendencia egyértelmű: a különböző tanulmányok szerint a terméshozamok jelentősen csökkennek. 24 százalékos csökkenés a kukorica-, 39 százalékos csökkenés a cirok- (amerikai tanulmány), 50 százalékos csökkenés a búza- (brit kísérlet), akár 70 százalékos csökkenés a kukorica- (kanadai tanulmány), vagy 38 százalékos csökkenés a silókukorica-termelés esetében (holland tanulmány) (Forrás: az ATG talajtömörödési tanulmánya).

A nagyobb, erősebb gépek, a megnövelt munkaszélesség, a nagy teljesítményű pótkocsikhoz hasonló járművek és egyéb tényezők révén elért hatalmas hatékonyságnövekedés azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tömörödés elkerülhetetlen...

Hosszú távú károsodás!

Ha egy talaj, vagy inkább a talajszerkezet megsérül, vagy akár tönkremegy a nagy gépjárműforgalom miatt, évekig vagy akár évtizedekig is eltarthat, amíg regenerálódik. Az ilyen károsodás mélyen lehatolhat az altalajba, jóval a szántható mélység alá. Az ellenintézkedésként alkalmazott, nagyon mély talajművelés és az altalajművelés sok energiába kerül, de csak a tünetek orvoslását célozza. A természetes regeneráció a talaj részecskéinek, különösen az agyagnak fagyás és olvadás, duzzadás és zsugorodás, valamint a gyökérnövekedés, a földigiliszták és más talajorganizmusok tevékenysége révén megy végbe, ami végül a talaj szerkezetének, funkcióinak és termőképességének helyreállításához vezet. Ebből következik, hogy a talajtömörödést a lehető leginkább el kell kerülni!

A tömörödés elkerülésének első megközelítése

Mielőtt a gazdálkodó bármilyen munka miatt kimegy a földre, mérlegelnie kell, hogy a talajviszonyok megfelelőek-e az adott művelethez, azaz hogy az adott munkára mindenképpen szükség van-e az adott időpontban, vagy elhalasztható. Azt is át kell gondolnia, hogy elfogadható-e a pótkocsik, tartálykocsik és hasonló berendezések teljes teherbíró képességének kihasználása, vagy sem. Végül, de nem utolsósorban a terepen végzett munka során kerülni kell a nagyon nedves, tömörödésre leginkább hajlamos helyeket.

Szintén figyelmet érdemel a talaj szervesanyag-tartalma mint a földigiliszták tápláléka és a stabil agyag-humusz-komplexek, és így a talaj aggregátumainak alapja. A szerves anyagok – például növényi maradványok, komposzt, trágya vagy folyékony trágya – megfelelő utánpótlásának biztosítása is kulcsfontosságú. Ugyanez vonatkozik a berendezésekre is: Minél nagyobb a futófelület egy adott gép mellett, annál kisebb a nyomás és a potenciálisan káros hatások mélysége. Ez a cikk elején említett egyszerű szabályhoz vezet vissza minket. Itt jönnek a képbe a tandemtengelyek, a tridemtengelyek és a ikerkerekek, vagy más műszaki megoldások, mint például a nehéz betakarítógépek átlós kormányzása. Van még egy rendkívül fontos szempont: Ez pedig nem más, mint az abroncsnyomás – ami végül elvezet a megfelelő gumiabroncs kiválasztásához mint a talajtömörödés csökkentésének vagy akár elkerülésének döntő tényezőjéhez!

 Folyamatos fejlesztés

Mivel a gumiabroncs átmérője, a futófelület szélessége és ezáltal a gumiabroncs térfogata határozza meg a futófelületet, a permetezéshez vagy például a sorközműveléshez szükséges ezközök esetében a tendencia a magasabb gumiabroncsok felé mutat. Minél nagyobb a gumiabroncs átmérője, annál nagyobb a futófelülete, és minél nagyobb a futófelület, annál kisebb az egy négyzetcentiméterre jutó talajnyomás. Vegyük példának az Alliance 365 vagy az Alliance 378 Agri Star XL gumiabroncsokat: ezek a radiál gumiabroncsok nagy térfogatot biztosítanak, és alacsonyabb légnyomást igényelnek. Az ilyen abroncsok a Yokohama Off-Highway Tires mérnökeinek első fontos lépései voltak a hatékony talajvédelem biztosítása felé.

Később az Agriflex és Agriflex+ gumiabroncsok bevezetése egy új terület létrejöttét jelentette a mezőgazdasági gépek – és a talaj – számára! A figyelemre méltó Agriflex technológia az IF- gumiabroncsokkal kezdődött; az IF az Improved Flexion rövidítése (nagy rugalmasságú gumiabroncs). Ezek a gumiabroncsok ugyanazt a terhelést tették lehetővé 20 százalékkal alacsonyabb abroncsnyomással, vagy 20 százalékkal nagyobb terhelésre adtak lehetőséget a közúton szokásosan használt abroncsnyomás mellett.

Ma már egy döntő lépéssel előrébb járunk, mivel az Alliance IF-gumiabroncsok egyre nagyobb részét váltják fel a Very High Flexion (VF) gumiabroncsok, amelyek új szintre emelik a futófelületet, a gumiabroncsnyomást, a teherbírást, és ezáltal a talajvédelmet is.

Alliance 372 VF – rugalmas oldalfal, nagy futófelület, nagyobb vonóerő

Az Alliance 2019-ben bevezette a továbbfejlesztett Agriflex 372 VF modellt. Ezt a rugalmasabb oldalfallal ellátott, acélöves radiál gumiabroncsot traktorok, kombájnok, betakarítógépek és más járművek számára fejlesztették ki. Ugyanakkora gumiabroncsnyomás mellett akár 40 százalékkal nagyobb terhelést is képes elviselni, mint a hagyományos radiál gumiabroncsok. Ezenkívül a nagy futófelület alacsony talajtömörödést eredményez, miközben nagymértékű vonóerőt biztosít. A franciaországi IRSTEA (Institut national de recherche en sciences et technologies pour l'environnement et l'agriculture) független kutatása 2020-ban alátámasztotta a gumiabroncs lenyűgöző teljesítményét és alacsony összköltségét. Az üzemanyag-hatékonyságra, a tapadásra, a csúszásra és a futófelületre vonatkozó vizsgálatok azt mutatták, hogy az Alliance 372 VF gumiabroncs nagyjából egyenrangú a versenytársak prémium kategóriás VF-gumiabroncsaival, de jelentősen alacsonyabb áron kapható, így kiváló ár-érték arányt képvisel.

Alliance 389 VF – a szelíd óriás!

Az Alliance a flotációs gumiabroncsok úttörőjeként és világelső vállalataként 2017-ben bemutatta az Agriflex 389 VF modellt, amely a világ első VF flotációs gumiabroncsa. Ez a gumiabroncs mind a mai napig áttörést jelent, ugyanis egyedülálló „kettő az egyben“ megoldásként alkalmazható. A flotáció és a Very High Flexion (VF) technológia kombinációja lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági szállításban használt nagy méretű pótkocsik felérjenek a modern, sok lóerős motorral ellátott traktorok teljesítményéhez. Utóbbiak olyan, legújabb generációs VF-gumiabroncsokkal vannak felszerelve, mint például az Agriflex 372 VF. Mi több, az Alliance 389 VF flotációs gumiabroncs 30 százalékkal nagyobb terhelést képes elviselni, mint a hagyományos flotációs gumiabroncsok, ami tovább növeli a termelékenységet. Ha azonban a terepen kedvezőtlenebbek a körülmények, ezek a gumiabroncsok ugyanolyan teherbírást tesznek lehetővé, mint a hagyományos flotációs gumiabroncsok, de 30 százalékkal alacsonyabb abroncsnyomást igényelnek. Így lesz az Alliance 389 VF igazi „szelíd óriás”.

 

A meggyőző páros bemutatása

Traktor-pótkocsi kombinációk esetében az Alliance 372 VF gumiabronc és Alliance 389 VF flotációs gumiabroncs biztosítja a talaj hatékony védelmét. Ez a belgiumi Huldenberg farmon 2021-ben tartott terepi bemutatók során is nyilvánvalóvá vált. Az alapgondolat: a VF-technológiával ellátott traktorabroncsok pozitív hatásai meghiúsulnak, ha a VF-gumiabroncsokkal felszerelt traktorok után hagyományos abroncsokkal ellátott pótkocsit kötnek, amelyek nyomása a terepen 2-4 bar. Ha azonban a pótkocsikat olyan, VF flotációs gumiabroncsokkal szerelik fel, mint az Alliance 389 VF, kisebb lesz a talajterhelés. Ezek az abroncsok ugyanis a terepen akár 0,8 bar nyomással is használhatók. Ezen túlmenően a gumiabroncs nagy futófelület a hagyományos gumiabroncsokhoz képest mintegy 25 százalékkal nagyobb érintkezési felületre helyezi a pótkocsi és a rakomány súlyát. A Huldenberg farmon a nyomvonal mélysége egyértelműen bizonyította, hogy az Alliance meggyőző párosa – a traktor VF-gumiabroncsainak és a pótkocsi VF flotációs gumiabroncsainak kombinációja – forradalmi változást hoz a talajvédelem területén.

Következtetés:

A talaj mint véges és rendkívül értékes erőforrás védelme kiemelkedő fontosságú, és számos tényezőtől függ. Az egyik ilyen a talajok, a talajszerkezet és a talajfunkciók megértése és tiszteletben tartása, a másik pedig a megfelelő döntések meghozatala az adott helyszínnek és helyzetnek megfelelően. A harmadik tényező: a mai berendezések mérete és súlya intelligens döntéseket követel meg a gazdálkodóktól, a vállalkozóktól és az erdészeti vállalkozásoktól. A negyedik elem: innovatív gumiabroncs-technológiára van szükség. A megfelelő gumiabroncs kiválasztása a talaj hatékony védelmének egyik kulcsfontosságú összetevője. A Yokohama Off-Highway Tires vállalatnál megtalálja a célszerű megoldásokat.

További információ: www.agristarII.com/hu  

Címkék:
gumiabroncs, talajtömörödés, alliance, termőképesség, talajnyomás, talajszerkezet, alliance 389 vf, alliance 372 vf,