Hatékony védelem virágzásban a kártevők és kórokozók ellen (x)

Agro Napló2020. május 28. 09:46

A virágzásban végzett rovarölő szeres kezelések elvégzésekor különös figyelmet kell fordítanunk a méhek védelmére.

A virágzásban történő rovarölő szeres védekezés mindig nagy felelősség a gazdálkodóknak és a növényvédős szakembereknek. A 2018-as évtől kezdve a Nufarm Hungária Kft. forgalmazza Magyarországon a Mavrik 24 EW rovarölő szert, melyet önmagában akár virágzó kultúrákban nappal is kijuttathatunk, anélkül hogy a méhekben kárt okoznánk.

Ki nem mondott feszültség évtizedek óta érzékelhető a növényvédőszer-felhasználók és a méhészek között. Tisztában vagyunk azzal, hogy csak egymásra utalva, együtt tudunk eredményesen gazdálkodni, mégis mindkét félnek vannak rémtörténetei hatalmas veszteségekről, milliós károkról, indokolatlan bírságokról. Ha virágzó repcetáblát fényes nappal permetezünk akár csak csapvízzel, jó esélyünk van rá, hogy fél órán belül megjelenik a méhész, és idegesen kérdezősködik a permetlé tartalmáról. Tudnunk kell, hogy számára a kora tavasz jelenti a legfontosabb időszakot, hiszen ekkor próbálja elérni, hogy a méhcsalád az akácvirágzásra a lehető legjobban megerősödjön. Ugyanis valószínűleg a tavasszal gyűjtött akácméz jelenti majd számára a legnagyobb bevételt egész évben. Az ebben az időszakban bekövetkezett méhpusztulások hatványozottan hátravetik a családokat a fejlődésben, mert a kijáró dolgozók hiányában nincs, aki etesse az új generációt, amelynek tagjai majdan az akácon gyűjtögető méhek lesznek.

Manapság már számos szer alkalmas a rovarkártevők gyérítésére, akár virágzó kultúrában, nappal, anélkül hogy az ott dolgozó méhekre káros lenne. Talán mégis kiemelkedik ezek közül a taufluvalinátot tartalmazó Mavrik 24 EW, hiszen ezt a hatóanyagot a méhészek is használják a Varroa atka elleni védekezésben. Például egy méhészek által látogatott honlapon az alábbi információt találtuk: „A fluvalinát (Klartan, Mavrik, Varotom, Apistan, Apihelt) a piretroidok csoportjába tartozik. Talán ez a legeredményesebben és a legkisebb kockázattal alkalmazható szer. Halálos dózisa a méhek számára 200 mg szájon át, illetve 18 mg közvetlen érintés útján. Ennek csupán 10%-a is elegendő a Varroa megöléséhez. A Mavrik nevű szerrel végzett közel 10 éves kutatás is azt bizonyítja, hogy a szántóföldekre kijuttatott hatóanyag nincs hatással a méhekre.”

Azt gondoljuk, hogy a felesleges viták elkerülése érdekében mindig járjunk el jogkövetően. Ha permetezünk, bátran vessük be a Mavrik 24 EW-t, hiszen a méhek egészsége érdekében a méhészek is ismerik és használják a hasonló hatóanyagú szereket. Különleges előnye még a Mavriknak, hogy érintő- és emésztőszervi hatásának köszönhetően biztos megoldást nyújt a kártevők ellen. Kiváló hatékonyságot várhatunk el tőle alacsony és magas hőmérsékleten egyaránt, illetve repcében a fénybogár mellett az ormányosok és a levéltetvek ellen is hatékony.

Az eredményes védekezés feltétele a megfelelő időzítés, ezért a fiatal kártevők ellen, a kártétel kezdetén kell védekezni. Repcében, mustárban, olajretekben a védekezés szükségességéről a repcefénybogarak egyedszámának felmérése alapján lehet dönteni. Növényenként 5 repce-fénybogár előfordulása esetén javasolt a védekezést elvégezni. A tavaszi időszakban a repce-fénybogár, repceszárormányos és repcebecő-ormányos ellen a kártevők táblára történő betelepedésekor, illetve az imágólétszám figyelemmel kísérésével javasolt a védekezést elvégezni, 0,2 l/ha dózisban. Egy vegetációs időszakban maximum kétszer használható, a két kezelés között legalább 14 napos várakozási idővel. A légi kijuttatás repcében és napraforgóban 70–80 l/ha vízmennyiséggel engedélyezett. Nappal történő permetezés esetén a kijuttatást csak önmagában javasoljuk. A Mavrik 24 EW – ahogy a legtöbb piretroid – legeredményesebben enyhén savas közegben fejti ki hatását, ezért célszerű a permetlé pH-ját például citromsav segítségével erre a tartományra beállítani.

A szklerotíniafertőzés a repce bimbós állapotától a virágzás végéig az időjárástól függően bármikor kialakulhat. Általában bevett technológia, hogy a repcét fővirágzásban, illetve a sziromhullás kezdetén kezeljük a betegség ellen. Ennek az oka, hogy feltehetőleg a gomba a lehullott szirmokon telepszik meg elsőként, és onnan támadja a növényt. Viszont a virágzás sok esetben elhúzódhat, mint 2017 tavaszán is, amikor közel egy hónapon át virítottak a repcetáblák. Ráadásul ha megnézzük a 2018-as évet, március második felétől gyakorlatilag 20-25 °C volt, ami kedvező a gomba szempontjából. Így az aszkospóra-szóródás már viszonylag korán megkezdődhetett. Bár tény, hogy a fertőzés bekövetkeztéhez vízborításra van szükség, a kiszámíthatatlan időjárás miatt akár már sárga bimbós állapotban is indokolt lehet a védekezés. Ha figyelembe vesszük a növény habitusát, és azt szeretnénk, hogy a növényvédő szer hatóanyaga ténylegesen eljusson a repcenövény zöld részeihez, erre a bimbós állapotú repce esetén nagyobb esély van. A virágzásban kijuttatott gombaölő szer nagy része a virágszirmokon marad, és amikor azok lehullanak, a zöld részek közelébe kerülnek a rájuk tapadt hatóanyaggal együtt. Kérdés, hogy a növény ebből mennyit tud „hasznosítani”. Így aztán nem csoda, hogy a szklerotínia elleni védekezés időzítése továbbra is nehéz kérdés a szakembereknek.

A Nufarm a szklerotínia, fóma és alternária elleni védekezésre négy terméket tud ajánlani: a Mystic 250 EW-t, az Orius 20 EW-t, a Zamirt és a Tazer Kombi csomagot.

A Mystic 250 EW és az Orius 20 EW tebukonazol hatóanyagú készítmények. A hatóanyag a gomba életfolyamataiba két ponton avatkozik be. A növényben felszívódik és szállítódik, megvédve ezzel más részeit is. A Mystic 250 EW engedélyezett dózisa 0,5–1,0 l/ha, az Orius 20 EW-é pedig 0,6–1,25 l/ha. Szklerotínia ellen és tekintettel arra, hogy a repce már nagy zöldtömeggel rendelkezik, a magasabb dózis kijuttatását javasoljuk. A repce viaszossága miatt pedig a 0,2 l/ha Spraygard használata nagyban segíti a gombaölő szer hatékonyságát.

Gyári kombinációnk a Zamir, amely 2014 óta jól vizsgázott mind a napraforgó, mind a repce növényvédelmében. Köszönhető ez annak, hogy két hosszú tartamhatású hatóanyagot tartalmaz a készítmény. A prokloráz lokálszisztémikus hatóanyag blokkolja a kórokozók terjedését, megakadályozza a szaporítóképletek kifejlődését. Az ép, egészséges leveleket hosszú ideig (3-4 hétig) védi az esetleges fertőzéstől, még esős, párás időben is. A készítmény másik hatóanyaga a jól ismert tebukonazol, mely felszívódás után transzlokálódik, így védve a növényt. A két hatóanyag jól kiegészíti egymást, ennek következtében tökéletes védelmet biztosít a kultúrnövénynek. Repcében egy tenyészidőszakon belül egy alkalommal lehet felhasználni a készítményt, amelyet megelőző jelleggel virágzás idején, legkésőbb a virágzás végéig juttassunk ki, 1,0–1,25 l/ha dózisban (célszerű a magasabb dózist alkalmazni). A Zamir élelmezés-egészségügyi várakozási ideje mindkét kultúrában 56 nap.

A Tazer Kombi fizikai csomagként nagy rugalmassággal kezelhető gombaölő szeres védelmet biztosít a repcében a szklerotíniával és az alternáriával szemben. Hatalmas előnye, hogy a két hatóanyag, a tebukonazol és az azoxistrobin két külön kannában található, így akár külön-külön is kijuttatható, igazodva a repce elnyúló virágzásához. A csomag tartalma 2x5 liter Mystic 250 EW, amely a tebukonazolt és 2x5 liter Tazer 250 SC, amely az azoxistrobin hatóanyagot tartalmazza.

A strobilurinok a fungicidek újabb generációját képviselik. Mezőgazdasági felhasználásuk 1996-ban kezdődött. A strobilurin-A a keserű tobozfülőke (Strobilurus tenacellus) kalapos, bazídiumos gomba másodlagos anyagcsereterméke. Ezek a kalapos gombák ennek a természetes gombaölő szernek az előállítása útján képesek életterüket megvédeni más gombafajok behatolásától. A gombából izolált anyag nem volt eléggé fotostabil, ezért tökéletesítették, így szintetikusan előállított párja már ennek a kritériumnak is megfelel. Az azoxistrobin hatásspektruma szinte minden fontos kórokozó gombára kiterjed. Ez pedig annak köszönhető, hogy a mitokondriális enzimrendszerekhez kapcsolódva a sejtlégzést gátolja. Az ATP-szintézis, a spóracsírázás, a csíratömlő fejlődésének gátlása, az apresszóriumok és a micélium növekedésének akadályozása révén fejti ki hatását.

A széles fungicid hatás mellett legalább olyan fontos, hogy a hatóanyag a növényekben kedvező élettani változást indít el. Ez az úgynevezett zöldítő hatás hosszabb élettartamot, több tápanyag felvételét és asszimilációt, ezáltal több és jobb minőségű termést eredményez. A Tazer 250 SC hatóanyaga felszívódik a növénybe, majd szállítódik a fiatal részek felé, hosszú hatástartamot biztosítva a készítménynek. Legjobb, ha a fertőzést megelőzően juttatjuk ki, így biztosíthatjuk az egészséges állományt.

Hosszú évek tapasztalata, hogy a zöldítő hatású készítmények a növények vegetatív életszakaszát kicsit jobban kitolják, a becők később érnek. Ez az ára annak, hogy a strobilurin használatával magasabb terméstöbbletet és jobb minőséget realizálhatunk. A zöldítő élettani hatás még jobban érvényesül, ha a hatóanyag korábban kerül kijuttatásra, ténylegesen még a vegetatív szakaszban és nem feltétlenül fővirágzásban. Így esetleg az is elkerülhető, hogy túlságosan kitolódjon a virágzás utáni idő. Ez egybevág azzal, hogy a szklerotínia ellen is talán jobb lenne kicsit korábban védekezni. A Tazer Kombi csomag rugalmassága abban rejlik, hogy a két hatóanyag kijuttatása időben elkülöníthető, így a bimbós állapottól a fővirágzásig végzett permetezéssel biztosíthatunk védelmet a gombafertőzésekkel szemben. Sárga bimbós állapotban, amikor a repce-fénybogár és a repcebecő-ormányos ellen egyébként is kell permetezni, a rovarölő szerrel együtt kijuttathatjuk a Tazer 250 SC-t 1,0 l/ha dózisban. A szirmok ilyenkor a permetlevet még nem fogják fel, az azoxistrobin hatóanyag közvetlenül a zöld növényi részekre jutva a zöldítő hatásán kívül maradéktalanul kifejtheti gombaölő hatását is. Ez még korai aszkospóra-szóródás esetén is preventív védekezésként szolgál. A csomag másik részét, a tebukonazol hatóanyagú Mystic 250 EW-t magasabb, 1,0 l/ha dózisban pedig a megszokott időben, fővirágzásban, a repcebecő-gubacsszúnyog elleni védekezéssel egy menetben juttatjuk ki.

Mivel a Mystic 250 EW kijuttatása egy vegetációban egyszer engedélyezett, megtehetjük, hogy a csomagban lévő Mystic 250 EW-t korábban, a szárba induló repce regulátorozására és a fóma elleni védelemre permetezzük ki. Majd sárga bimbós állapotban kijuttatjuk az azoxistrobin hatóanyagú Tazer 250 SC-t, virágzásban pedig a Zamirt alkalmazzuk. A Zamirban a tebukonazol mellett lévő prokloráz hatóanyaggal kontakt módon a már esetleg jelen lévő gombaképleteket azonnal blokkolhatjuk. Az így alkalmazott Nufarm-technológia nagy előnye, hogy három hatóanyagot vonultat fel a gombabetegségekkel szemben úgy, hogy ebben a tavaszi, nagyon érzékeny időszakban végig, megszakítás nélkül biztosít védelmet a repcének a fómával, a szklerotíniával és az alternáriával szemben. Mindezt megtehetjük úgy, hogy külön kijuttatási költség nincs, mert ezekben az időszakokban a rovarok ellen mindenképpen permetezni kell.

Gaál Orsolya
field marketing menedzser  Hörömpő László
kiemeltügyfél-kapcsolattartó

Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.hu

Címkék:
napraforgó, növényvédő szer, növényvédelem, nufarm, repce, fungicid, gombaölő szer, permetezés, inszekticid, rovarölő szer, kártevő, kórokozó, virágzás, károsító, méhkímélő,