Két CLAAS generációt ünnepeltek (x)

Agro Napló2020. április 15. 11:36

A CLAAS munkavállalók két generációja lépett új életszakaszba. 82 nyugdíjba vonuló kollégának mondott köszönetet a vezetés, a részvényesek, az üzemi tanács, a HR-osztály képviselői, akik együttesen közel 3000 éves szolgálatot tudhatnak a hátuk mögött.

„A CLAAS-nál három dolog számít: A jellem, a jellem és a jellem. És ma itt előttem nagyon sok jellem áll.” – mondta Dr. Emmanuel Siregar ügyvezető igazgató, a jövőbeli nyugdíjasok számára rendezett, harsewinkeli ünnepségen. A részvényeseket képviselve Dr. Patrick Claas és Volker Claas minden alkalmazottat külön-külön köszöntött. A most nyugdíjba vonulók összesen 2929 szolgálati évvel büszkélkedhetnek. 7 egykori dolgozó tekintett vissza a CLAAS-nál eltöltött 48 évre.

A következő napon 34 gyakornokot és duális képzésben résztvevő volt a középpontban. A hároméves gyakorlati képzésük után, a szakmai életbe való belépésük alkalmából köszöntötték őket.

Jan-Hendrik Mohr, a konszernvezetés tagja elmondta, hogy a képzésük befejezése után a diplomások nem tekinthetők „végzetteknek”, hanem sokkal inkább „továbbtanulóknak”, akik fontos alapot teremtettek a jövőbeni útjukhoz. A CLAAS-nak szüksége van ezekre a továbbtanuló fiatal szakemberekere, hogy képesek legyenek megbirkózni a folyamatosan növekvő új kihívásokkal.

Alina Rüther – aki az üzleti adminisztráció bachelor fokozatát szerezte meg –, a kollégáival fennálló családias viszonyt emelte ki, amelyeknek nemcsak a munkaidő végéig tartanak. Sokak számára az egyik legfontosabb a külföldi szakmai utak, amelyek segítségével sok országba eljuthatnak már a szakmai pályafutásuk kezdetén.

  Fordította: Ruzsicsné Krascsenics Nelli, marketingkommunikációs csoportvezető és ifj. Bátyity Antal, marketingmenedzser, AXIÁL Kft.
Forrás és kép: CLAAS
Címkék:
claas, axiál kft., generációváltás, mezőgazdasági gépek, esemény,