Claas és Horsch mezõgazdasági gépbemutató - Törökszentmiklós

Agro Napló
Törökszentmiklóson idén õsszel új, már Magyarországon is kapható gépújdonságokat mutattak be CLAAS és a HORSCH márkaképviselõi.  

A gépbemutatón először zártvetítéssel egybekötött szakmai előadásokkal fogadták a gazdákat, majd ezt követően vette kezdetét a szántóföldi erőpróba és szemle.

 

A TUCANO kombájn, amely új típusú ferdefelvonóval dolgozik, már az összes CLAAS LEXION vágóasztalt képes felvenni, - kezdték a szakmai bemutatót. Megdöbbentő, de a tervező mérnökök a modulokat közös méretre igazították. Az integrált elektronika, a gyors csatlakozók, a kompatibilitás elhozta azt az időt a mezőgazdasági termelőknek, mikor gabona, napraforgó, kukorica adaptereket gépmárkától függetlenül képesek üzemeltetni. A LEXION kombájnoknál a vágóasztalokon további változás is megfigyelhető, amely az aratás munkaminőségén javít és könnyíti a kezelő feladatait. Nagyobb aratási sebességre állva a motolla fordulatszáma arányosan növekszik, így gyorsításnál egyszerûen fogalmazva gyorsabban forognak a motollák is, követve a gép tempóját; plasztikusan átveszi a ritmust. A kilencméteres vágóasztalokon ma már csak két megerősített munkahenger dolgozik. A megnőtt méretek miatt a hidraulika rendszer erősödése, a gép nagyobb terhelése is szembetûnő. Ezek megvalósítása érdekében nagyobb motorral szerelték, de már a farrészben. A megnövekedett teljesítmény, vágószélesség persze a tároló kapacitás növelését is megkövetelte és a magtartályt a fülke és motor közé helyezték el. A többlet súly – a nagyobb motorok – miatt az új kombájnok alá erősebb, biztosabb futómûveket kellett tenni. Ezek a kombájnok ma már erősített első és hátsó hidakon gurulnak.

A fülkében a klíma és a kényelmes üléseken túl hatalmas üvegkabinból szemlélhetjük a gépeinket aratás közben. A vezetési és munkakörülmények a luxus körülményeket súrolják. A rejtett, a gépben dolgozó egységekről a CEBIS monitor ad jelentést. A gépbeállításokat, menet közben elektronikus úton szabályozhatjuk. A 9000 literes tartályt 75 liter / secundum sebességgel üríthetjük. Az erőforrások minden esetben a Mercedes gyárból származnak. A TUCANO 440-s típusban 6400 cm3-es motorok 279 LE-t adnak le, míg a nagyobb kategóriás gépben a TUCANO 450-ben 7200 cm3-es motorral találkozhatunk.

A kalászosok betakarítását követően a kukorica betakarítás alkalmával újra meglepetés ér bennünket, hiszen az új CONSPEED adaptereket kúpos törő hengerrel gyártják, amellyel nagyobb sebességet kisebb veszteséggel érhetünk el. A LEXION 570-es már motolla fékekkel is felszerelt, amely a világon egyedülálló, így a közvetlenül a gép előtt észlelt akadály láttán azonnal blokkolhatjuk a vágószerkezetet. A cséplőszerkezetben szintén teljes szinkronizálást hajtottak végre. A gyorsító-, a cséplő- és az utóverő dob, mindig, egymással szinkronban forognak. A megnövelt rostafelület a magasabb ejtő lépcső az előkészítő asztalról, illetve a szelelőturbinák teljesítményének és számának növelésével a LEXION 570-es egyedülálló munkát végez. A CLAAS az egyetlen gyártó, aki az APS cséplőszerkezetet a ROTO PLUS leválasztó rendszerrel kombinálta. Ezáltal olyan teljesítményosztályba jutott, amelyet a hagyományos gépekkel nehezen lehetett elérni. Ezt korábban idősebb gépkezelőink évtizedes gyakorlat után sem biztos, hogy képesek voltak beállítani.

 


 

 

 

 





Magyarországon Törökszentmiklóson mutatták be első alkalommal a LEXION 600-ast. A CLAAS a mûszaki megoldások tárházát sorakoztatta fel a LEXION 600-as kombájnban. A világ legnagyobb, a mintegy 10,5 méteres vágóasztalával, 12 soros kukorica adapterével, 60 t/h teljesítményével 2006-ban Németországban Innovációs nagydíjat kapott. Cséplőszerkezete 1700 mm-es, amely hat ládával üzemel. Emellett 8 m2 leválasztó felület és 7,2 m2 rosta nagyság bújik meg a gép gyomrában. A 12 000 literes magtartályt két perc alatt üríti ki 100 literes másodpercenkénti sebességgel. A LEXION 600-as kombájnnál a teljesítményt 15%-kal megnövelték és az új 18 literes V8-as motor maximális teljesítménye 431 kW/586 LE. Az irányítást ezen felül lézer vagy GPS rendszerek támogatják.

A traktorok között is számos új gépet lehetett megtekinteni. A XERION 3300-as forgatható fülkéjével, 335 LE teljesítményével, 1450 Nm nyomatékkal, amelyért egy Caterpiller C9 motor felel, 18 tonnás engedélyezett teherbírást és 50 km/h sebességet biztosítva a gépnek.

Az AXION traktorcsalád 160-260 LE teljesítménnyel árulja a típusait. Az AXION 810, 820, 830, 840, 850 prémium és comfort modellekből álló traktorcsalád napjaink egyik legsikeresebb traktora lehet az európai traktorpiacon. A mezőgazdaságban döntő tényező ma már nagy fokú kényelem, a kiemelkedő sokoldalúság, a legfejlettebb mûszaki megoldások és nem utolsó sorban a kiváló gazdaságosság. Az egyedülálló 4 ponton rugózott fülkében minden kezelőszerv jól átláthatóan, könnyen kezelhetően és ergonómiai szempontból tekintve is kiválóan került elrendezésre. Az AXION traktorokkal egyben elvégezhetőek a földmunkák, majd kényelmesen a szántási sebességhez képest nagy tempóban a kornak megfelelően szállítóeszközként is rendelkezésünkre áll. A megnövelt – közel 3 m-es

– tengelytávolság, a minimális teljes hossz és a 2,9 tonnáig szabadon alakítható pótsúlyozás lehetővé teszi, hogy a traktor bármely típusú munkavégzéskor megállja a helyét. A CLAAS traktoroknál eddig nem tapasztalt emelő erő most ebben a vontatóban megvalósult. Közülük a 850-es a legerősebb. A John Deere-től beszerzett 6,8 literes motor központi nyomócsöves, változó térfogatú turbóval és hengerenként négy szeleppel rendelkezik. Természetesen már levegő visszahûtéssel és a környezetvédelmi előírásoknak eleget téve kipufogógáz visszavezetést is megoldották. Az AXION 850-es azonban rejtett energiákat is bújtat önmagában, hiszen fokozott terhelés alatt plusz 30 LE-t képes biztosítani a gép számára, megnövelt, hirtelen terhelés hatására. A pilóta luxus körülményei itt is említésre méltók! Rugózott első híd, a 24/24 sebességes HEXASHIFT váltó, amellyel vége szakad a dupla kuplungos fel és a „gázfröccs” visszakapcsolásnak…

Ezek a gépek klasszisokkal megelőzik a márkatársait. A német precizitás, minőség gyakorlatilag a mezőgazdaságban is képes csúcsminőséget adni. Több tonnás gépeinkkel, még szerelvénnyel is meglepően fürgén tudunk közlekedni. Ezekkel a gépekkel és a hozzájuk tartozó szolgáltatásokkal a gyártók és forgalmazók azt érték el, hogy a termelők a munkájuk elvégzéséhez egy biztos és stabil támaszt találtak, amely a termelésük, megélhetésük alapját képezhetik.



A vontatókon és a kombájnokon túlmenően talaj munkagépek is bemutatkoztak. A Horsch Terrano FX kultivátor a tarlóápolás ideális eszköze. Ezzel az eszközzel egyszerre végezhetjük el az alapmûvelést és a magágykészítést harminc centiméter mélységig. Rendkívül fontos az egy menetben végzett munka, hiszen kerülnünk kell a többszöri talajmozgatást, -forgatást. Amellett, hogy a szármaradványoktól megszabadulunk már egyben védekezünk a fellépő betegségek ellen is, mert a tarlómaradványokról való fertőzéstől óvjuk meg őszi vetéseinket, zároljuk a talaj nedvességét is. A mûvelőeszközök mögötti tárcsasor, majd integrált hengerek munkája tökéletes munkaminőséget eredményez, még kötött talajokon is, ahol a DD típusú hengereket kell alkalmaznunk. A gép nagy osztás és szabadmagassága miatt nem kell az eltömődéstől sem tartanunk. A Horsch Tiger AS nehéz kultivátora ennél már sokkal durvább munkákra is felhasználható. A Tiger még a negyven centiméteres mélységekbe is eljut, amellyel már a szántást is képes kiváltani. A Tiger a talajt nem forgatja, hanem keveri, munkája után a talaj egyenletesebb, gyakorlatilag alig található nagyobb göröngy, egy mûvelettel vetőágy elkészítésére alkalmas. A Horsch Sprinter ST vetőkultivátort szintén ilyen forgatás nélküli talaj-előkészítés után legjobb alkalmazni. A Sprinter a vetőmagok alá, mintegy három centiméteres mélységbe képes a mûtrágyát kijuttatni, ami az őszi alap mûtrágyázásunkat egy menetben kiválthatja. Ezt a gépet már csak a Horsch Pronto DC vetőgépe tudja csak legyőzni. Munkaminősége, nyolcméteres munkaszélessége és extrém talajokon való helytállása lenyûgöző. A Pronto DC képes szántás után, mulcsos – aprított maradványoktól borított vagy közvetlen direkt vetésre is. A gumihengerek által tömörített talajt a duplatárcsás (Turbo Disc) vetőcsoroszlyák biztonsággal képesek átvágni, így kialakítják az ideális magárkot!

A kora őszi időben remek hangulatot alakítottak ki az Axiál Kft., valamint a két nagy gépgyártó a Class és Horsch szakemberei. A kicsit elméleti előadások után a gyakorlati, szántóföldi bemutatókon jól sikerültek az új gépek bemutatói. Gráf József az FVM agrárminisztere által elért és lehívható európai uniós támogatási összegekből, amelyeket a megyei MVH-nál lehet igényelni biztosan nagyon sok ilyen, német csúcsminőségû gép fogja járni a magyar vidéket.

Tanácsokért, egyedi megtekintésekért forduljunk bizalommal a szakszervizeinkhez, márkakereskedőinkhez. Ezekkel a gépekkel a gyártók elérték azokat a minőségi körülményeket, hogy a szervizeléseken kívül gyakorlatilag nincs olyan helyzet, amikor cserbenhagynának erőgépeink!

 

 




Szilágyi Péter



Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az új CLAAS AXION 900 sorozat

Az új CLAAS AXION 900 sorozat

Erő, hatékonyság és kényelem – a CLAAS AXION 900 e három tulajdonságáról ismert 2011-es bevezetése óta. Mindamellett, hogy megfelel a Stage V kipufogó...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?