Ezt nem láttuk jönni: új alapanyag jöhet a takarmánygyártásban?

A haszonállatok takarmányozásának fenntarthatóságát általában a takarmányértékesülés, a szénlábnyom és az erőforrás-felhasználás alapján értékelik. Jóval kevesebb figyelem jut ugyanakkor az alacsony bekeverési arányú, funkcionális takarmány-adalékanyagokra, amelyek döntő szerepet játszhatnak a modern termelési körülmények okozta stresszhatások kezelésében. Az olívaolaj-gyártás során keletkező olívapép ilyen célú alkalmazása a melléktermékek értéknövelő hasznosítását és az állatjóléti szempontokat kapcsolja össze.

A kétfázisú extrakcióval készülő extraszűz olívaolaj gyártása során 1000 kilogramm olívabogyóból mintegy 200 kilogramm olaj és körülbelül 800 kilogramm nedves pép keletkezik. Ez a melléktermék hagyományosan energetikai célokat szolgált, komposztálásra használták, vagy a legkevésbé fenntartható módon hulladéklerakókba került. Az olíva triterpénjeinek mintegy kétharmada és a fenolos vegyületek jelentős része ugyanakkor nem az olajban, hanem a pépben marad, ami magasabb hozzáadott értékű hasznosításra ad lehetőséget. A Nemzetközi Olívatanács adatai szerint egy 40 éves olajfa évente megközelítőleg 110 kilogramm szén-dioxidot köt meg, ami az olívaolaj-termelés teljes életciklusát nézve nettó negatív szénmérleget biztosít.

Az olívapép legfőbb előnye, hogy megőrzi az olívabogyó természetes vegyületegyüttesét, ami magában foglalja a hidroxitirozolt, a tirozolt, az oleuropeint, a fenolsavakat és a flavonoidokat, valamint a triterpéneket, köztük a szkvalént, a maszlinsavat és az oleanolsavat. A kutatások szerint ezek a vegyületcsaládok egymás hatását felerősítve, szinergikusan működnek, hiszen a fenolos vegyületek semlegesítik a reaktív gyököket és befolyásolják a sejtek redox-jelátvitelét, míg a pentaciklusos triterpének antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatást fejtenek ki. Egy in vitro kísérletben a standardizált olívapép a hidroxitirozol és a tirozol izomoláris kombinációjával összehasonlítva nemcsak a reaktív oxigénszármazékok szintjét csökkentette, hanem emelte a glutationszintet, mérsékelte a lipidperoxidációt, és szabályozta az Nrf2 antioxidáns fehérjét kódoló NFE2L2 gén expresszióját. Ez az úgynevezett totumhatás az izolált fenolösszetevőkkel nem volt reprodukálható.

A biológiai hatékonyságot brojlercsirkéken végzett kísérletek is alátámasztották. Egy 42 napos vizsgálatban a standardizált olívapépet (Korevion) 40, illetve 60 mg/kg dózisban adagolták csökkentett E-vitamin-tartalmú (40 mg/kg) tápokhoz. Bár a termelési mutatók – mint a testtömeg, a takarmányfelvétel, a takarmányértékesülés és a vágási kihozatal – nem mutattak szignifikáns eltérést a kezelések között, a 60 mg/kg olívapéppel kiegészített csoportnál a mell- és emésztőszöveti lipidperoxidációs markerek csökkentek, a combszöveti antioxidáns kapacitás nőtt, emellett a "wooden breast" (fásult mellhús) szindróma súlyossága is ebben a csoportban volt a legalacsonyabb. További vizsgálatok alapján a készítmény hőstressz esetén is kedvező hatást gyakorolt a plazma antioxidáns kapacitására, a szöveti lipidoxidációra, valamint a hús víztartó képességére.

Az oxidatív egyensúly felborulása közvetlenül rontja a takarmány, a víz és az energia hasznosulását, ami növeli az elhullási arányt, a húsminőségi kifogásokat és a feldolgozási veszteségeket. A funkcionális takarmány-adalékok fenntarthatósági értéke nem pusztán a természetes eredetből vagy a körforgásos jellegből fakad, hanem abban rejlik, hogy mérhetően csökkentik ezeket az elkerülhető veszteségeket. Az olívapép alkalmazása kiváló gyakorlati példát mutat arra, miként kapcsolható össze a melléktermékek hasznosítása a biológiailag igazolt hatékonysággal a modern állattenyésztésben.