Agro Napló • 2026. szeptember 23. 08:58
A vagyonadó tervezett bevezetését bírálják a megkérdezett, milliárdos vagyonnal rendelkező agrárvállalkozók. Elsősorban a várható adminisztrációs terheket, a bevételek bizonytalanságát és az adóelkerülés kockázatát kifogásolják. Többen a meglévő adók módosítását tartanák hatékonyabbnak, a többletbevételt pedig egészségügyi és szociális célokra fordítanák - írja az Agrárszektor.
Az Agrárszektor három, névtelenséget kérő, jelentős agrárérdekeltséggel bíró hazai nagyvállalkozót kérdezett a vagyonadóról. A lap által ismertetett elképzelés szerint az új teher az egymilliárd forint feletti nettó vagyonokra vonatkozna, méghozzá évi 1 százalékos kulccsal. Az adóalap meghatározásakor a cégértéket, az ingatlanokat és a pénzügyi befektetéseket is figyelembe vennék.
Az egyik nyilatkozó szerint kérdéses, hogy az adó beszedésének költségei arányban állnának-e a várható bevételekkel. Úgy véli, a magyar gazdaság tehetős szereplői összességében nincsenek túladóztatva, a nagyobb közteherviselésüket azonban jóval egyszerűbben is meg lehetne oldani. A meglévő adónemek sávos átalakítását lényegesen célravezetőbbnek tartaná egy teljesen új rendszer kiépítésénél.
Példaként az osztalékadó emelését említette. Elképzelése szerint a 20 millió, illetve a 200 millió forintos összeghatár felett a jelenlegi 15 százalék helyett 18 vagy 20 százalékos kulcsot lehetne alkalmazni. A személyi jövedelemadónál szintén indokoltnak látna egy felső sávot, például a havi bruttó 2,5 millió forintot meghaladó fizetések esetében. Megítélése szerint ezek a változtatások kevesebb bürokráciával hozhatnának érdemi többletbevételt.
A vállalkozó attól is tart, hogy a vagyonadó bevezetése miatt visszaszorulhatnak az önkéntes támogatások. Elmondása szerint a cége a tao-támogatásokon felül évente több százmillió forintot fordít saját forrásból sportra, kultúrára, valamint a munkavállalóira és a rászorulókra. Az új teher miatt ezeket a kiadásokat felül kellene vizsgálniuk. Kifogásolta emellett a vagyonos családok megbélyegzését is. Hangsúlyozta, hogy sokan több évtizedes kemény munkával, valós és működő vállalkozásokból építették fel vagyonukat.
Az adó elfogadottságát szerinte nagymértékben javítaná, ha a befizetők pontosan nyomon követhetnék a pénz felhasználását. Ő elsősorban az egészségügyre fordítana több forrást, az alapellátástól egészen a kórházakig. Ugyancsak sürgető feladatnak tartja a romák életkörülményeinek és lehetőségeinek javítását, célzott és számonkérhető programokon keresztül.
A második megszólaló elhamarkodott, populista intézkedésnek nevezte a tervezett vagyonadót. Szerinte az 1 százalékos kulcs adóelkerülésre ösztönözheti a legtehetősebbeket, miközben az önkéntes jótékonysági kiadások visszaeséséhez vezethet. Attól tart, hogy a teher jelentős részét végül a néhány milliárd forintos vagyonnal rendelkezők viselnék. Nekik ugyanis kevesebb lehetőségük nyílik jogi megoldásokkal mérsékelni a fizetési kötelezettségüket.
Ő egy 0,1–0,2 százalékos kulcsot tartana észszerűnek. Becslése szerint ezt az érintettek döntő többsége ellenállás nélkül befizetné, mivel az adóelkerülés költsége meghaladná az elérhető megtakarítást. Saját magáról ugyanakkor kijelentette, hogy szakmai kifogásai ellenére, mindenféle jogi trükközés nélkül megfizetné a rá eső összeget.
A befolyó bevételt kizárólag a legkiszolgáltatottabbak támogatására fordítaná. Elsősorban a magukra hagyott gyermekek, az önellátásra képtelen emberek és a nehéz körülmények között élő idősek helyzetén javítana. Szerinte az intézkedés csak akkor lenne következetes, ha a társadalmi különbségek mérséklésére hivatkozva beszedett pénz valóban ezt a célt szolgálná.
A harmadik vállalkozó a magas jövedelmek nagyobb adóztatását indokoltnak tartja, de ezt inkább nyereség- és jövedelemalapú adókkal valósítaná meg. A vagyonadó legnagyobb nehézségét az adóalap meghatározásában látja. A cégek és a nagyobb mezőgazdasági területek értékelése véleménye szerint jelentős időt és munkaerőt igényelne, ami a vállalkozások mindennapi működését is megterhelné.
A bevételek felhasználásánál ő nem emelne ki egyetlen kitüntetett területet. Úgy véli, az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra és az igazságszolgáltatás egyaránt nélkülözhetetlen, ezért az államháztartás egészének kellene átláthatóan és takarékosan működnie. Szerinte az adófizetési hajlandóság alapja a bizalom, vagyis annak megtapasztalása, hogy a befizetések valóban a közszolgáltatásokat és a társadalom javát szolgálják.