Agro Napló • 2026. szeptember 22. 11:34
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az utolsó, házisertéseket érintő, az afrikai sertéspestis (ASP) miatt kijelölt megfigyelési körzeteket is Magyarországon. Bár a hazai állományokban jelenleg nincs újabb kitörés, a vírus a vaddisznók között továbbra is terjed, így az uniós korlátozások és a szigorú járványvédelmi szabályok érvényben maradnak - írta meg a Nébih.
Az idei év során először Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd később Somogy és Baranya vármegyében is megjelent a betegség a házisertés-állományokban. Augusztusban a Somogy vármegyei Lakócsán, majd néhány nappal később a Baranya vármegyei Drávafokon, Okorágon és Kölkeden igazolta a Nébih a fertőzést. A kedvező vizsgálati eredményeknek és a járványügyi helyzet javulásának köszönhetően a hatóság fokozatosan szüntette meg a korlátozásokat, a mostani intézkedéssel pedig az utolsó megfigyelési körzetet is feloldotta.
Ez a lépés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az ország teljes területe mentesülne a biztonsági intézkedések alól. Az Európai Unió járványügyi besorolása alapján a most feloldott területek beolvadnak a már korábban kijelölt, III. típusú korlátozás alatt álló zónákba. Ezekben a térségekben továbbra is szigorú szabályok vonatkoznak az élőállat-szállításra, a vágásra, valamint a sertéshús és a húskészítmények forgalmazására.
Mivel a vaddisznó-állományban változatlanul jelen van a vírus, a megelőző előírások betartása kulcsfontosságú. A gazdáknak különös figyelmet kell fordítaniuk a háztáji állatok védelmére, így meg kell akadályozniuk, hogy a házisertések közvetlenül vagy közvetve – például fertőzött eszközökön, ruházaton vagy takarmányon keresztül – érintkezzenek a vadon élő állatokkal.