Agro Napló • 2026. július 28. 09:06
A magyar agrárgazdaság versenyképességének és a hozzáadott érték növelésének kulcsa nem kizárólag a termékek magasabb fokú feldolgozásában, hanem az értékláncban elfoglalt pozíció javításában rejlik. A sikeres alkalmazkodáshoz alapvető szemléletváltásra van szükség, amelynek értelmében a termékközpontúság mellett a hazai szolgáltatások, például a logisztika, az informatika és a csomagolóanyag-gyártás szélesebb körű integrációja is elengedhetetlen a globális piacon való érvényesüléshez - mondta el Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője az Agrárszektor Metszet rovatában.
A magyar agrárium évtizedek óta küzd az alacsony hozzáadott érték és az alacsony szintű feldolgozottság problémájával. A klímaváltozás hatásai és a globális gazdasági átrendeződés miatt a változásokhoz való alkalmazkodás ma már elkerülhetetlen kényszer. Bár egyértelmű, hogy a gazdaságok egységnyi erőforrásra vetített hatékonyságát javítani kell, a megoldás jóval összetettebb annál, mintsem hogy csupán jobb szárazságtűrésű vagy magasabb piaci értékű növényeket termesszünk.
A Világbank megfogalmazása szerint a hozzáadott érték lényegében az az új belföldi teljesítmény, amelyet az előállítás során az alapanyagokhoz hozzáteszünk. Magyarország agrárpotenciálja kifejezetten jónak mondható, hiszen az egy lakosra jutó 0,43 hektáros szántóterülettel nemzetközi összevetésben is rendkívül kedvező helyzetben vagyunk. Ez a kapacitás nemcsak a hazai lakosság ellátására, hanem a globális élelmiszer-ellátási láncokba való bekapcsolódásra is szilárd alapot nyújt. Jelenleg azonban a magyar agrárexport mintegy 80 százaléka az Európai Unió belső piacára irányul, nagyrészt alapanyagként vagy csupán alacsony feldolgozottságú termékként, amelyeket sok esetben magasabb hozzáadott értékű fogyasztási cikként importálunk vissza.
Az exportszerkezet vizsgálata rávilágít a valódi problémára, ugyanis míg a hazai mezőgazdasági exportban a hazai hozzáadott érték aránya 70 százalék körüli, addig az élelmiszeriparban ez már csak 60 százalékot tesz ki. A nemzetközi példák jól szemléltetik az eltérő stratégiákat. Az Egyesült Államok vagy Brazília a bőséges természeti erőforrásaira támaszkodva még a koncentrált export mellett is rendkívül magas, 90 százalék feletti hazai hozzáadott értéket realizál. A globális logisztikai és kereskedelmi csomópontként működő Hollandia mutatója a jelentős tranzitforgalom miatt alacsonyabb, Lengyelország esete viszont kiváló példa arra, hogyan lehet tudatos kutatás-fejlesztéssel és márkaépítéssel sikeresen növelni a kivitelben rejlő hazai értéket.
A klímaváltozás és a piaci kihívások rákényszerítik a hazai agráriumot a stratégiai újratervezésre. Bár a feldolgozottsági szint növelése kiemelt cél, a "dolgozzunk fel mindent belföldön" stratégia önmagában még nem garantálja a sikert. Hiába hazai ugyanis az alapanyag és a munkaerő, ha a piacra jutáshoz szükséges gépek, szoftverek, csomagolóanyagok és az energia jelentős része importból származik, ami érdemben rontja a hazai hozzáadott érték arányát.
Az igazi kitörési pontot az integráció tágabb értelmezése jelenti. Nemcsak a termelők és a feldolgozók közötti kapcsolatokat kell szorosabbra fűzni, hanem a termelésbe és az exportba beépülő szolgáltatásokat is minél nagyobb arányban hazai forrásból szükséges biztosítani. A belföldi csomagolóanyag-gyártás integrálása, a megújuló energiaforrások fokozottabb használata, a melléktermékek körforgásos hasznosítása, valamint a digitalizáció és a mesterséges intelligencia hazai fejlesztése mind ezt a célt szolgálja. A magyar élelmiszer-gazdaság jövőbeli versenyképességéhez a termékfókusz mellé fel kell zárkóztatni a szolgáltatásfókuszt is, hiszen a globális piacon az értékláncban elfoglalt pozíciót egyre inkább a szolgáltatási intenzitás határozza meg.