Agro Napló • 2026. július 21. 08:39
A kotorékvadászat, vagyis a rókák és borzok kutyákkal történő, föld alatti vadászata régóta megosztja a közvéleményt, és a közelmúltban a politikai döntéshozók asztalára is odakerült a módszer esetleges betiltása. Miközben az állatvédők és az illetékes szaktárca az eljárás kegyetlenségére, valamint a súlyos sérülésveszélyre hivatkozva azonnali szigorítást sürgetnek, addig a vadászok és a természetvédők a ragadozóállomány szabályozásának elengedhetetlenségét hangsúlyozzák. A vitázó felek abban viszont egyetértenek, hogy a kérdés rendkívül összetett, így a fenntartható ökológiai egyensúly és a modern állatjóléti szempontok összehangolásához széles körű szakmai egyeztetésre van szükség.
A kotorékvadászat során speciálisan kiképzett, kis termetű kutyákkal - jellemzően tacskókkal vagy terrierekkel - kutatják fel a föld alatti járatokban rejtőző ragadozókat, hogy kiűzzék vagy ott helyben ártalmatlanná tegyék őket. Az állatvédő szervezetek azért bírálják élesen ezt a gyakorlatot, mert a szűk kotorékokban zajló küzdelem mind a vad, mind a vadászkutya számára rendkívüli stresszel és súlyos sérülésekkel jár. Szintén komoly vitákat vált ki a kutyák felkészítése, amelyhez sok esetben élő állatokat használnak fel mesterségesen kialakított kotorékpályákon - írta meg az Agrárszektor.
Az állatjóléti aggályok miatt az Élő Környezetért Felelős Minisztérium a kotorékvadászat teljes betiltását kezdeményezi. Gajdos László miniszter kegyetlen és idejétmúlt eljárásnak nevezte a gyakorlatot. A szaktárca megkeresésünkre megerősítette, hogy elfogadhatatlannak tartják a módszerrel járó állatkínzást, ezért az intézkedés részleteiről már egyeztetést kezdeményeztek a társminisztériumokkal, valamint az érintett szakmai szervezetekkel, köztük az Országos Magyar Vadászkamarával is.
Vetter Szilvia, az Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központ vezetője rámutatott, hogy a hazai állatvédelmi törvény alapesetben tiltja a sérülést vagy halált okozó küzdelemre való késztetést, a vadászkutyák alkalmazása azonban jelenleg kivételt képez ez alól. A szakember úgy véli, hogy a nemzetközi példák alapján olyan jogi szabályozásra lenne szükség, amely kiküszöböli a közvetlen fizikai küzdelmet, és a humánusabb alternatívákat részesíti előnyben, mindezt úgy, hogy közben ne okozzon aránytalan természetvédelmi, járványügyi vagy gazdasági károkat.
A szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a vörösróka-állomány gyérítése ökológiai szempontból elkerülhetetlen. Megyery Csaba állatorvos és igazságügyi szakértő kifejtette, hogy a vörös róka rendkívül alkalmazkodóképes ragadozó, amelynek túlszaporodása súlyosan veszélyezteti az apróvadakat, valamint a földön fészkelő, sok esetben fokozottan védett madárfajokat. Magyarországon évente mintegy 80-90 ezer róka elejtésére van szükség az állomány kezelhető szinten tartásához. A szakember szerint, ha a kotorékvadászatot megfelelő alternatívák nélkül tiltják be, az beláthatatlan ökológiai és közegészségügyi következményekkel járhat.
Bár a vadásztársadalom is megosztott a kérdésben, sokan a teljes tiltás helyett inkább a szigorúbb szabályozást pártolják. Vaszkó Elek vadász és teljesítménybíró hangsúlyozta, hogy a kotorékvadászat célja szakszerű keretek között nem a kutyák és a vadak harca, hanem a ragadozó kiugrasztása a föld alól, ami egy jól kiképzett kutya esetében minimális sérüléskockázattal jár. Véleménye szerint a tevékenység társadalmi megítélését elsősorban a felkészületlen, szabályszegő kutyatartók rontották le. Megoldásként egy speciális vizsgarendszer bevezetését javasolja, és arra figyelmeztetett, hogy a célzott kotorékozás hiányában a ragadozók komoly pusztítást végezhetnek a védett fajok körében, ráadásul fennáll a veszélye annak is, hogy újra elterjed a rendkívül káros, nem szelektív és illegális mérgezéses módszer.
A vadállomány szabályozása a háztáji gazdaságokat érő károk miatt is folyamatos konfliktusforrást jelent. Ujj Zsuzsanna, a Magyar Természetvédők Szövetségének szakértője elmondta, hogy a lakossági, gazdasági és természetvédelmi érdekek ütközését kizárólag a helyi adottságokat figyelembe vevő, folyamatos társadalmi párbeszéddel lehet megnyugtatóan feloldani.
Bár minden érintett számára tökéletes döntést szinte lehetetlen hozni, a cél egy olyan fenntartható kompromisszum kidolgozása, amely az érzelmi alapú megközelítés helyett a tudományos és szakmai érvekre támaszkodik, miközben a teljes ökológiai rendszer érdekeit tartja szem előtt.