Agro Napló • 2026. július 14. 09:03
A globális agrárium kihívásaival szemben Kína több évtizedes, tudatos stratégiája és a Brazíliával kiépített szoros partnersége jól példázza, hogyan válhat egy ország globális élelmiszeripari nagyhatalommá. A távol-keleti modell legfőbb tanulsága a hazai mezőgazdaság számára is nyilvánvaló, hiszen határozott jövőkép, az ellátásbiztonság megerősítése és szigorú ágazati összefogás nélkül szinte lehetetlen kilábalni a jelenlegi nehéz helyzetből. Erről Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője beszélt az Agrárszektor Metszet rovatában.
Kína 2035-ig szóló agrárstratégiájának határozott célja, hogy az országot a világ vezető mezőgazdasági hatalmává tegye. A terv három fő pillérre, mégpedig az importfüggőség csökkentésére, a külföldi agrárbefektetések növelésére, valamint az ellátási láncok megerősítésére támaszkodik. Bár az ázsiai ország a világ népességének 22 százalékát táplálja, a globális szántóterületek mindössze 6-8 százalékával rendelkezik, ráadásul a környezeti károk és a vízhiány miatt ez a terület is folyamatosan zsugorodik. A koronavírus-járvány és a geopolitikai feszültségek csak tovább erősítették azt a felismerést, hogy az önellátás és az élelmezésbiztonság kiemelt nemzetbiztonsági kérdésnek számít.
Jelenleg az ország átlagosan 82 százalékban önellátó élelmiszerekből, ezt az arányt pedig 2030-ra 85 százalékra kívánják emelni. Míg gabonafélékből és húsokból - különösen sertés- és baromfihúsból - az önellátottságuk szinte teljes, addig szójából és takarmányból jelentős behozatalra szorulnak, miközben a gyorsan növekvő belső fogyasztás is komoly kihívást jelent. Figyelemre méltó ugyanakkor a tejágazat fejlődése, hiszen az elmúlt évtizedben felépítették a világ legnagyobb intenzív tejtermelő telepeit, amivel a mélypontot jelentő 63 százalékról mára 75 százalékra tornázták fel a saját termelés részarányát.
A belföldi földrajzi korlátok miatt Kína hatalmas nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. Mára mintegy 6,5 millió hektárnyi külföldi termőföldet birtokolnak, amivel a világ legnagyobb földvásárlóivá váltak. Nem csupán területeket szereznek meg, hanem kikötőket, vasutakat és logisztikai központokat is felvásárolnak vagy fejlesztenek, hogy a termeléstől a szállításon át a feldolgozásig a teljes értékláncot ellenőrizhessék.
Ennek a stratégiának a legfontosabb célpontja Brazília lett. Az elmúlt két évtizedben Kína a dél-amerikai ország legnagyobb mezőgazdasági partnerévé lépett elő, átvéve az Európai Unió és az Egyesült Államok korábbi pozícióit. A brazil agrárexport, benne a szója, a marhahús és a cellulóz jelentős része ma már a kínai piacra kerül. A kínai tőke mélyen beépült a brazil gazdaságba, hiszen dollármilliárdokat fektetnek be az ottani kikötőfejlesztésekbe és olyan új tengeri útvonalak kiépítésébe, amelyek drasztikusan csökkentik a szállítási időt és a költségeket. Ez a túlzott egymásra utaltság azonban már a brazilokban is aggodalmat kelt, így jelenleg is azon dolgoznak, hogy a nyersanyagok hazai feldolgozásával, a bioüzemanyag-gyártás fellendítésével, valamint új afrikai és ázsiai piacok kiépítésével csökkentsék a kínai kitettségüket.
A kínai és a brazil példa egyértelmű üzenetet hordoz a hazai mezőgazdaság számára is. A legfontosabb tanulság a céltudatosság és a strukturált stratégiai tervezés fontosságában rejlik. Az agráriumnak komplex módon kell együttműködnie más ágazatokkal, a nemzeti és az uniós agrárstratégiának pedig szorosan illeszkednie kell a szélesebb társadalmi és gazdasági folyamatokhoz.
Míg Kína nagyrészt a hozamok és a mennyiség növelésére fókuszál - amit a génmódosított takarmánynövények termesztése is jól jelez -, addig a hazai agrárium számára a minőségi élelmiszertermelés jelentheti a valódi kitörési pontot. Az önellátás ugyanis ma már nem csupán mennyiségi kérdés. Mezőgazdaságunk jövőképe csak akkor válhat fenntarthatóvá és sikeressé, ha felismerjük a saját adottságaink és a minőségi, egészségtudatos fogyasztói igények közötti összefüggéseket, és ennek mentén alakítjuk át a termelés szerkezetét.