Egyre hatékonyabb a hazai sertéstenyésztés

Agro Napló2023. december 18. 13:33

Jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a hazai sertéságazat. Bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött azonban részben a hatékonyság növelése áll.

Nem dicsekedhet jó eredményekkel az európai uniós sertéságazat. Az Európai Unióban összességében 3 százalékkal esett vissza a termelés az elmúlt évben. A negatív trend alól a legjelentősebb sertéstartó országok, köztük Németország és Lengyelország sem számítanak kivételnek. Előbbiben 2022-ben 6,2 százalékos állománycsökkenést regisztráltak, ami részben az állattenyésztést háttérbe szorító politikai vezetésnek tudható be. A lengyeleknél pedig az afrikai sertéspestis pusztítása hagyott maradandó nyomokat az ágazaton, ami már az ország önellátását is veszélybe sodorta. Európán belül egyedül a spanyolok értek el jobb eredményeket az elmúlt évben, azonban a jövőben kérdéses, hogy a növekvő önköltségi szint mellett hogyan tudnak majd eredményesen termelni.

Eközben az amerikai és a brazil sertéskibocsátás növekszik, az uniós termelőknek pedig az egyre szigorodó környezeti és állatvédelmi előírások mellett kell versenyezniük a világpiacon. Mindez az uniós sertéságazat térvesztését vetíti előre.

Hazánkban is csökkent a koca- és a hízólétszám az elmúlt évben. Az állatjóléti támogatások igénylése szerint a kocalétszámban 2022. év vége, a 2023. év eleje hozta el a mélypontot, idén ősszel azonban már 6-7 ezer kocával nőtt az állomány, a folyamatos betelepítéseknek köszönhetően pedig ez a szám még tovább fog emelkedni. A telepi beruházásoknak köszönhetően az elmúlt pár hónapban 6-8 ezer új kocaférőhely jött létre az országban. Az elmúlt két évben összességében mintegy 20 ezerrel csökkent a hazai kocalétszám, ám a visszaesés részben a hatékonyságnövelő intézkedéseknek tudható be. Az elmúlt két évben az ágazat óriási előrelépést tett ezen a téren, ráadásul mindezt egy nagyon nehéz gazdasági környezetben. A telepi beruházásoknak és a magasabb állategészségügyi státusznak köszönhetően az egy kocára jutó élve született malacszám 3,5-tel növekedett az elmúlt 4-5 évben, ami komoly előrelépést jelent a hatékony termelésben.

A jövő szempontjából ígéretes, hogy a jövő évben elindulnak a KAP Stratégiai Terv pályázatai. Remélhetőleg a hazai sertéstartók már egy jobb pénzügyi évet maguk mögött hagyva tudnak majd elindulni a pályázatokon. Miközben a szántóföldi növénytermesztésben komoly gondot jelent a terményárak drasztikus csökkenése, az állattartóknak könnyebbség, hogy a múlt évi drasztikusan magas takarmányárakkal szemben az idén már olcsóbban tudnak hozzájutni a takarmányokhoz. Az egyéb inputköltségek ugyanakkor továbbra is magasak – értesült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményéből az Agro Napló.

Az ágazat szempontjából jó hír, hogy az állatjóléti támogatások a következő néhány évben változatlanul hozzájárulnak az eredményes termeléshez. A hízó állatjóléti támogatás 2026-ban, a kocatámogatás pedig 2027-ben futhat ki. Fontos ugyanakkor, hogy ezeket a támogatási konstrukciókat ezt követően is nemzeti hatáskörben tartsuk, az Európai Bizottság ugyanis nem lép fel támogatólag az ágazattal szemben, az esetleges pénzügyi segítségért cserébe vállalhatatlan feltételeket kérhetnek.

(Forrás: NAK)

Címkék:
állattenyésztés, sertés, agrárgazdaság, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak), állattartás, gazdaság, állatjóléti támogatás, európai unió, mezőgazdasági piac, haszonállat, európai bizottság, kap stratégiai terv,