Már Szabolcsban is megjelent a madárinfluenza

Agro Napló2023. november 9. 09:33

Újabb területen, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nébih.

Megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek megjelenése keltett gyanút azon a tiszadobi pecsenyekacsa tartó telepen, ahol a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma igazolta a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét. A hatóságok a mintegy 51.000 állatot számláló állomány felszámolását már a gyanú alapján elkezdték. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.

A magas patogenitású, azaz nagy megbetegítő képességű madárinfluenza mellett Bács-Kiskun vármegyében alacsony patogenitású madárinfluenza H5N2 altípusát is igazolták a vizsgálatok. A jászszentlászlói tömőlúd állomány állatai tünetmentesek voltak, a fertőzésre a vágóhídra szállítást megelőző, kötelező tamponvizsgálat derített fényt – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményéből az Agro Napló.

Az alacsony patogenitású madárinfluenza vírus jelenléte – a magas patogenitásúval szemben – lényegesen enyhébb intézkedéseket von maga után.  A fertőzött telep körüli 1 km sugarú körben csak hatósági engedéllyel mozgathatóak a baromfik. Az érintett állatok kijelölt vágóhídon levághatóak, amennyiben az illetékes vármegyei kormányhivatal megállapítja, hogy a betegség továbbterjedésének kockázata minimális.

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ ide kattintva érhető el.

(Forrás: Nébih)

Címkék:
állattenyésztés, agrárgazdaság, állattartás, gazdaság, járvány, fertőzés, betegség, madárinfluenza, szabolcs-szatmár-bereg megye, mezőgazdasági piac, haszonállat, pecsenyekacsa, tömőlúd,