Fiatal agrárszakembereket díjazott a Magyarok Kenyere Program

Agro Napló2023. október 31. 09:43

Tizenkét erdélyi, kárpátaljai és anyaországi fiatal agrárszakember vehetett át a tanulmányaikat, illetve gazdálkodásukat segítő támogatást a Magyarok kenyere a jövőért ösztöndíjprogram keretében.

 

A fejenként félmillió forint támogatásról szóló okleveleket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Herczegh András, az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója nyújtották át az Országgyűlés épületében – értesült a közleményből az Agro Napló.

Jakab István azt mondta: a Magyarok Kenyere Program, amelynek célja, hogy a magyar gazdák búzát, illetve lisztet gyűjtsenek a rászoruló közösségek számára, a nemzeti összetartozás erős pillére és céljai között szerepel az összefogás erősítése is.

A program létrehozása és működtetése a magyar gazdák lelkéből ered és a most útjára indított ösztöndíjprogram célja, hogy a fiatal szakembereket segítsék a jövő építésében – tette hozzá.

„Érezzétek, hogy a nemzet ott áll mögöttetek!” – fogalmazott Jakab István.

Herczegh András az AVHGA ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta: az alapítvány számára megtiszteltetés, hogy segítheti a fiatalok tanulmányait, gazdálkodásukat és szakmai fejlődésüket.

Ismertetése szerint, az alapítvány tevekénységének célja, hogy hitelekhez, bankgaranciákhoz, lízingszerződésekhez juttassa a gazdákat. Ennek érdekében 24 ezer gazdálkodó 580 milliárd forintnyi hiteléért vállalnak kezességet.

Ugyanakkor a közös jövő, a nemzeti összetartozás érdekében vállalták, hogy forrást nyújtanak az ösztöndíjprogram megvalósításához – mondta.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról szólt: fontos az olyan szakemberek utánpótlása, akik a jövőben is sikeres mezőgazdaságot képesek építeni, gazdag nemzeti hagyományaink folytatásával.

„Töltsék be ezt a küldetést!” – szólította fel a díjazottakat a szónok.

A díjazottak közül a kárpátaljai Molnár Péter úgy vélekedett, hogy a nemzeti fennmaradás szempontjából kulcsfontosságú a program.

Az erdélyi Csomortáni Csongor méhész egy krémméz készítéséhez használható berendezést kíván vásárolni a támogatásból, az anyaországi Papp Hanna Natália pedig – mint mondta – felsőfokú agrártanulmányai költségére fordítja az ösztöndíjat.

A 2011-ben indult Magyarok Kenyere Program keretében az elmúlt évben több mint 8 ezer adakozó gazda ezer tonna búzát és ötszáz tonna lisztet gyűjtött össze és a szervezők segítségével osztott szét Kárpát-medence-szerte a rászorulók részére.

Fotók: MTI/Kovács Attila

 

(Forrás: MTI)

Címkék:
mezőgazdaság, agrár-vállalkozási hitelgarancia alapítvány, pályázat, agrárgazdaság, támogatás, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak), gazdaság, mezőgazdasági piac, magyarok kenyere program, magyar gazdakörök és gazdaszövetkezetek szövetsége (magosz), ösztöndíjprogram,