Tisztújító közgyűlést tartott a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Agro Napló2023. szeptember 22. 00:38

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 2023. szeptember 20-án tartotta – háromévente esedékes – tisztújító Küldött Közgyűlését.

A Tej Terméktanács küldöttei megválasztották az új 22 fős Elnökséget, amelyben ismételten helyet foglal a 4 kiskereskedelmi lánc egy-egy képviselője mellett a tejtermelők és tejfeldolgozók képviseletében is 9-9 tag.

A tisztújítás során az Elnökség tagjai a korábbi Ügyvezető Igazgatónak, Harcz Zoltánnak ismételten bizalmat szavaztak, kinevezése határozatlan időre szól.

A Terméktanács Alapszabálya értelmében az Ügyvezető Igazgató mellett ezen választási ciklustól kezdődően három egyenrangú Társelnök irányítja a szervezetet. Az Elnökség Istvánfalvi Miklós urat, a Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt. igazgatósági tagját Termelői Társelnöknek, Koller Attila urat, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatóját Feldolgozói Társelnöknek, míg Balázs Ildikó úrhölgyet, az Auchan Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatóját Kereskedői Társelnöknek választotta.

 

(Forrás: Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács)

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, mezőgazdasági piac, tej szakmaközi szervezet és terméktanács, tisztújítás, küldöttgyűlés, auchan magyarország kft.,