Osztályonként 500 ezer forinttal támogatja az OTP Bank a diákokat!

Agro Napló2023. szeptember 19. 11:19

Az OTP Bank idén először hirdeti meg a Class Pályázatot. A szeptember elején indult, egy hónapon keresztül futó közösségi pályázatra általános és középiskolai osztályok jelentkezhetnek.

Szinte minden általános és középiskolai osztály fejében ott lapul egy-két megvalósításra váró ötlet, amellyel a közösséget fejleszthetné, vagy éppen szebbé, modernebbé varázsolhatná az iskolát. Ezzel az OTP Bank is tisztában van, éppen ezért idén először meghirdeti a Class Pályázatot, melynek keretében négy osztály régóta dédelgetett álmait segítenek megvalósítani – értesült az OTP közleményéből az Agro Napló.

A közösségi pályázatra 5. évfolyamtól bármely magyarországi általános és középiskolából lehet jelentkezni. A nevezéshez egy 2-3 perces kreatív videóra van szükség, amelyben bemutatkozik az osztály és ismerteti, mire költenék szívesen a megpályázott összeget. Emellett a pályázati lap kitöltése és egy költségvetési terv elkészítése is feltétel, amely tartalmazza, a cél megvalósításához mi mindenre lenne szükség és ezek milyen anyagi vonzattal járnak. A pályaművek benyújtására szeptember 4-től egy hónapon keresztül van lehetőség két különböző kategóriában: közösségfejlesztés, valamint osztály, iskola környezetének rendbetétele. Ha az osztálynak több ötlete is van, akár mindkettőben is nevezhet, díjat azonban egy csapat csak egy kategóriában nyerhet. A beérkezett anyagokat szakmai zsűri értékeli, majd kategóriánként két-két nyertest hirdetnek. A négy nyertes osztály fejenként 500 ezer forinttal gazdagodik, amit a hitelintézet az osztályok számára nyitott Class számlára utal. A keretösszeg elköltésére és a tételes elszámolásra az osztályoknak hat hónap áll rendelkezésre. További két osztály az OTP Fáy Alapítvány Különdíjában részesülhet, amelynek keretében egy félnapos, gyakorlatorientált pénzügyi tréningen vehetnek részt.

„Az OTP Class Pályázatot azzal a céllal hoztuk létre, hogy támogassuk az osztályközösségeket, miközben felhívjuk az iskolák figyelmét a pénzügyi tudatosság és a tervezés fontosságára. Ezért is része a pályázásnak egy átgondolt költségvetési terv elkészítése” – mondta Kertes Noémi, az OTP Bank termékfejlesztési szakértője. „Nem szerettük volna az ötleteket korlátozni, sőt, kifejezetten az osztályok kreativitását ösztönözzük, ezért hoztunk létre két pályázati kategóriát. Így akár egy tanulmányi kirándulás, iskolai esemény vagy sportnap megvalósítása, készségfejlesztő játékok, eszközök beszerzése, kulturális vagy kézműves programok, vagy éppen az udvar parkosítása is belefér a pályázat keretébe. A lehetőségek tárháza szinte végtelen”.

Az elbírálásnál fontos szempont, hogy a kitűzött cél valóban az egész osztályt vagy akár az iskola egy részét érintse és valóban hozzájáruljon a diákok közvetlen környezetének javításához.

Tájékozódni a pályázat részleteiről az OTP Class pályázat honlapján lehet, a pályázati anyagokat pedig a classpalyazat@otpbank.hu címre kell elküldeni. Olyan ötleteket vár a bank, amelynek megvalósításban a pályázók maguk is aktívan részt vennének, illetve vállalják, hogy a pályázatra elnyert összeget hatékonyan használják fel.

(Forrás: OTP)

Címkék:
pályázat, agrárgazdaság, támogatás, gazdaság, középiskola, otp bank nyrt., class pályázat, általános iskola, közösségi pályázat, kertes noémi, otp fáy alapítvány, pénzügyi tréning,