Hazai mezőgépipar: MATE és MEGOSZ közösen tesz az ágazat fejlesztéséért

Agro Napló2023. április 24. 11:30

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) stratégiai együttműködési megállapodást kötött.

A dokumentumot április 18-án, Gödöllőn, A mezőgépipar fejlesztése az agrár-termékpályákon című konferencián írta alá Dr. Gyuricza Csaba rektor és Csanádi Tamás elnök. Az eseményen Dr. Gyuricza Csaba kiemelte, a magyar élelmiszergazdaság versenyképességének növelésére elsősorban a tudásintenzív technológiák alkalmazásában nyílik lehetőség műszaki szakterületen is, amire a megállapodás számos lehetőséget kínál.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Csanádi Tamás elmondta, hogy a MEGOSZ az agrár-, főleg az élelmiszergazdasági termékpályák sikerességének növelése érdekében vertikális innovációs együttműködést kezdeményez az érintett szereplők, így a MATE közreműködésével is.

A partnerek közös feladatuknak tekintik a magyar gépgyártás és -fejlesztés innovációs kutatásainak szervezését és elősegítését. A megállapodás keretében együttműködnek közös kutatási projektek létrehozásában, kutatási konzorciumok kialakításában; együttesen kutatási programokat kezdeményeznek partnereik és nemzetközi kapcsolataik rendelkezésre bocsátásával; valamint kölcsönösen segítik az eredményes tudástranszfert, különös tekintettel a szakmai gyakorlat és a szakképzés számára – értesült a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közleményéből az Agro Napló.

A MATE és a MEGOSZ együttműködik továbbá gépvizsgálatokban, használati értékkel kapcsolatos elemzésekben. A partnerek szakmai támogatást nyújtanak a gépgyártóknak a gépfejlesztés területén, elősegítik a mezőgépipar digitalizációját, együttműködnek az oktatás fejlesztésében és a doktori képzésben.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A MEGOSZ segíti a MATE által elért kutatási eredmények piacosítását, a MATE pedig segíti a MEGOSZ fejlesztési eredményeinek tesztelését, validálását. Közös feladatuknak tekintik a kutatási finanszírozások felkutatását és a forrásteremtést.

(Forrás: MATE)

Címkék:
innováció, gépgyártás, dr. gyuricza csaba, agrárgazdaság, gazdaság, együttműködési megállapodás, mezőgépészet, mezőgép, mezőgazdasági piac, magyar agrár- és élettudományi egyetem (mate), mezőgépgyártók országos szövetsége (megosz), csanádi tamás,