Átadták a FirstFarms Hungary Kft. új sertéstelepeit

Agro Napló2023. április 24. 11:12

A 8 milliárd forintos beruházást 2,5 milliárdos állami támogatással valósította meg a cég a Békés vármegyei Telekgerendáson és Pusztaföldváron.

Fotó: Vermes Tibor, Agrárminisztérium

Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára az átadón elmondta, a magyar sertéságazat a rendszerváltás óta számos viszontagságon ment keresztül. A mostani beruházás előremutató, ugyanis az ágazat külső kitettsége csökkenthető azzal, ha a sertéseket Magyarországon nevelik és vágják le – húzta alá.

Fotó: Vermes Tibor, Agrárminisztérium

Mivel a növénytermesztéssel ellentétben az állattenyésztésben nincsenek közvetlen uniós támogatások, ezért a kormány a vidékfejlesztési programok tervezésekor kiemelten segíti az állattartókat: fejlesztési és beruházási támogatásokkal, szabályozással, a közösségi marketing eszközeivel, válság- és járványvédelmi támogatásokkal, az exportpiacok bővítésével – fejtette ki. Eddig állattartó telepek korszerűsítésére 2014 óta 400 milliárd forintot meghaladó támogatást adtak – jegyezte meg.

A helyettes államtitkár emlékeztetett, a kormány úgy döntött, hogy a 2020–2027-es uniós támogatások mellé maximális, 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít, így 4265 milliárd forint áll rendelkezésre vidékfejlesztésre. „Ez történelmi lehetőséget biztosít a magyar mezőgazdaság számára” – fogalmazott.

Anders Norgaard, a FirstFarms csoport vezérigazgatója elmondta, ez a legnagyobb beruházás a cég életében; a telekgerendási fiaztató telepre május első hetében érkeznek az első süldők. Köszönetét fejezte ki a 2,5 milliárd forintos állami támogatásért. Sarusi-Kis Tamás, a FirstFarms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, 2022. február 24-én tették le a beruházás alapkövét, aznap, amikor kitört az orosz-ukrán háború, amely átírta a nyersanyagpiaci árakat. Ennek ellenére sikerült 14 hónap alatt befejezni az építkezést – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Fotó: Vermes Tibor, Agrárminisztérium

A 14 hónap alatt elkészült beruházás során Telekgerendáson kétezer férőhelyes koca fiaztató telep épült; Pusztaföldváron pedig a szaporulatnak malacnevelő telep, ezekkel 4500 koca tenyésztésére van lehetőségük. A két telephelyen mintegy 18 500 négyzetméter alapterületű épületegyüttest építettek, amelyhez 1750 teherautónyi betont fektettek le. Az épületek áramellátását napelemek biztosítják, az optimális hőmérsékletet – Magyarországon egyelőre egyedülálló technológiával – hígtrágyából visszanyert hővel biztosítják. A beruházás 20-30 új munkahelyet teremet a térségben.

(Forrás: MTI)

Címkék:
vidékfejlesztési program, állattenyésztés, pályázat, sertés, agrárgazdaság, támogatás, állattartás, gazdaság, agrárminisztérium, mezőgazdasági piac, haszonállat, tarpataki tamás, firstfarms hungary kft., pusztaföldvár, telekgerendás, anders norgaard,