Megtalálták az idei év első veszett rókáját

Agro Napló2023. február 27. 08:38

Veszettséget igazolt a Nébih laboratóriuma egy kutyával verekedő rókánál. A fertőzött állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabecs község területén ejtették el a múlt héten.

2023. február 21-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabecs községben megjelent egy róka, ami egy udvarba betérve verekedni kezdett az ott lévő kutyával. A tulajdonos által ártalmatlanított rókánál a Nébih laboratóriuma veszettséget állapított meg. Az eset részleteiről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonnal értesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központot, valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is.

Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih a tavaly ősszel észlelt veszett róka és veszett kóbor kutya egyedek miatt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a Nébih mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.

A tavalyi négy igazolt veszettségeset után idén ez az első. A szakemberek véleménye szerint a betegség bejutása természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása által történt, mivel valamennyi eset az ukrán határtól számított 10 kilométeren belül volt. Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt tavaly nem tudta végrehajtani a rókaállomány immunizálási programját, így az ukrán határ menti térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat – értesült a Nébih közleményéből az Agro Napló.

Fontos tudni, hogy a veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tünetekben szenvedő, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat is megtehetnek, és a fertőzést továbbadhatják. A vírus az emberre is veszélyes, ezért a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.

A Nébih azt kéri, ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244).

A betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről további információk olvashatók a Nébih tematikus honlapján, a www.veszettsegmentesites.hu oldalon.

(Forrás: Nébih)

Címkék:
állattenyésztés, agrárgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), állattartás, gazdaság, járvány, betegség, mezőgazdasági piac, haszonállat, veszettség, nemzeti népegészségügyi központ (nnk),