A jövő agráriumának sikere a Digitális Bemutató Gazdaságokon is múlhat

Agro Napló2022. december 7. 11:06

Újabb tizenöt agrárinnovációt alkalmazó gazdálkodó nyerte el a Digitális Agrárakadémia konzorciuma által alapított Digitális Bemutató Gazdaság Díjat.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A világjárvány és az ukrajnai háború okozta világgazdasági hatások is igazolták, hogy a hazai mezőgazdaságban a hatékonyság javítása céljából minél előbb széles körben kell alkalmazni a precíziós és digitális eszközöket, valamint át kell térni az adatalapú döntéshozásra. Ezt segíti elő a Digitális Agrárakadémia is, melynek legfőbb célja a precíziós technológiák használatának elterjesztése, valamint a termelők felkészítése a precíziós agrármegoldások, a helyspecifikus eszközök és szolgáltatások felhasználására.

​​​​​​December 5-én a Digitális Agrárakadémia konzorciuma – azaz a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Széchenyi Egyetem és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. – nevében ismerték el azokat a gazdálkodókat, akik folyamatosan fejlesztve, kísérletezve, gondolkodva törekednek a helyspecifikus, adatalapú gazdálkodásra és a magyar mezőgazdaság fejlesztésére – értesült a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közleményéből az Agro Napló.

​​​​​​

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a Szent István Campuson lezajlott díjátadón hangsúlyozta, a mezőgazdaságban nincs annál fontosabb téma, mint a digitalizáció és az újszerű gazdálkodási módok alkalmazása, terjesztése. A mai díjátadó pedig azt jelzi, hogy már nemcsak beszélünk ezekről, hanem a munka már folyik, méghozzá jól szervezetten és nagyon magas színvonalon, a teljes Kárpát-medence területén.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

​​​​​​Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora kiemelte, az agrárium egy olyan dinamikusan fejlődő terület, amelyben csak szoros összefogásban tudunk versenyképesek és hosszútávon fenntarthatóak maradni. A közös munka az oktatásnál, a kutatásnál és a tudásátadásnál kezdődik, melyben azokkal a gazdákkal is szorosan együtt kell működni, akik a legmodernebb technológiákat a gyakorlatban alkalmazzák.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

​​​​​​Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora az ünnepségen rámutatott, minőségi és mennyiségi termelést ma a precíziós gazdálkodás nélkül nem lehet végezni, hiszen nincs elegendő munkaerő, az igények pedig rendkívüli ütemben nőnek. Ily módon óriási szükség van az új generációra és azokra a díjazott gazdaságokra, akik a gazdáknak be tudják mutatni e technológiák működését.

 

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

 

​​​​​​Digitális Bemutató Gazdaság Díjat nyert el:

Abonyi Ferenc

Agro-Tár Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.

Agrospol Hontianske Nemce

Cilip Árpád

Dravá Frucht Kft.

Garden Proiect SRL

Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség

Ikladi Mezőgazdasági Szövetkezet

Kossuth Mezőgazdasági Kft.

Kossuth 2006 Mezőgazdasági Termelő Zrt.

Kuspermező Kft.

Kuzsmiczki Szilárd

MATE Nonprofit Kft.

Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány

Sicland Coop Mezőgazdasági Szövetkezet

(Forrás: MATE)

Címkék:
precíziós gazdálkodás, széchenyi istván egyetem, digitális agrárakadémia, állatorvostudományi egyetem, gyuricza csaba, magyar agrár- és élettudományi egyetem (mate), jakab istván, digitális bemutató gazdaság díj, sótonyi péter,