Kövessük a precíz(iós) gazdákat! ⁠–⁠ 19. rész: Az adatokra alapozott, pontosan időzített növényvédelem a cél Zimányban

Agro Napló2022. december 2. 14:38

A Farkas Kft. központja a Somogy megyei Zimány település, ahol a vállalkozás 630 hektárt művel meg, amelyből 200 saját terület, 230-at pedig bérel, további 200 hektáron pedig növénytermesztési szolgáltatást nyújt Farkas László vezetésével. A szakember közel 20 éve, 2003-ban kezdett el foglalkozni a precíziós mezőgazdasággal, azóta vallja magáénak a helyspecifikus termelés elveit és alkalmazza a gyakorlatban a különböző elemeit. Laci bácsi a Syngenta termékeivel, megoldásaival és szakembereivel kapcsolatban szerzett tapasztalatairól számolt be.

Ahogy elmondta, már a precíziós technológiával való ismerkedés első pillanatában azt érezte, hogy nem elég csupán annak egy részét megvalósítania a gyakorlat tökéletes működéséhez, ezért mindig arra törekedett, hogy a gazdálkodás teljes folyamatát modernizálja, legyen az tápanyag-utánpótlás, vetés, gyomirtás, talajmintavétel, vagy bármi más. Rögtön felismerte, hogy ezt a technológiát kell alkalmaznia a szabálytalan alakú és heterogén talajú tábláin. A Syngenta Magyarország Kft. szakembereivel már a legelső precíziósan, differenciált tőszámmal történő kukoricavetésnél együttműködtek 2008-ban, annak részleteit együtt beszélték meg, ami azóta is így történik. A vetőmagokon kívül a szaktanácsadói kapcsolat is közel két évtizede tart. A vetési térképeket is ők készítik el számunkra, mert a saját előállítású hibridek tulajdonságait ők ismerik a legjobban.

Farkas László

A Farkas Kft.-nél folyamatosan azon dolgozunk, hogy a digitalizáció eszközeivel alkalmazni tudjuk a helyspecifikus megoldásokat annak érdekében, hogy optimalizáljuk a különböző gyomirtó és gombaölő szerek kijuttatásának időpontját – mondta Farkas László. A gazdaság területén jelenleg 7 darab meteorológiai állomás van, a közeljövőben ezek adatszolgáltatását szeretnénk felhasználni a lehető legrészletesebb, táblánkénti permetezési optimalizálás elérése érdekében, ugyanis a növényvédő szerek kivonásának hatásai Zimányban is érzékenyen érintik a gazdálkodást.

A szakember szerint a fejlődés lehetősége a jó időzítésben és az optimális megvalósításban van. Egyáltalán nem biztos, hogy mindig a legjobb időpontban történik az inputanyagok kijuttatása, ezért érdemes jobban kihasználni az előrejelzéseket és az applikációk segítségével megválasztani a permetezés időpontját. A napi eseményeket és változásokat is figyelve lehet úgy ütemezni a technológiai feladatokat, hogy azok a lehető legjobb időpillanatban és feltételek között valósulhassanak meg – mondta.

Adatokra alapozott növényvédelem

A Syngenta szaktanácsadó és kapcsolattartó szakemberei már biztosítják számunkra a meteorológiai adatokat, ezeket a Somogy, valamint Tolna megyei térségi kórokozó előrejelzésekkel kiegészítve tudunk következtetni a várható eseményekre. Ám falun belül is vannak eltérések az egyes időpillanatokban, az egyes meteorológiai elemek vonatkozásában más a páratartalom, a levél nedvességborítottsága és a mikroklíma is, így fontos lépés lesz a további meteorológiai állomások telepítése és azok adatainak használata. A Syngenta növényvédelmi részlegének gyakorlott szakembereivel együttműködve kísérleteket is beállítunk, amelyek az adatok táblaszintű vizsgálatának gyakorlatát foglalják magukba.

Ezzel párhuzamosan mindig az elmélet és a gyakorlat egymást erősítő összekötésére törekszünk, amelynek célja a növényvédelmi beavatkozások optimális idejének lehető legpontosabb meghatározása. A vetőmagok esetében is nagyon fontos, hogy régóta olyan termékeket használunk, amelyeket hazai környezetben nemesítettek és fejlesztettek ki. Mivel a vállalat a növényvédő szereket is a saját vetőmagjaiból kikelt állományokon próbálja ki, ezért mi is azokat használjuk a kultúráinkban. Az időzítéshez nagyon fontos a nemesítők által birtokolt adatok éréscsoportok szerinti ismerete. Ezeket az eredményeket érdemes minél részletesebben a termelők tudomásra hozni, mert sokat lehet tanulni abból, hogy ezek az adatok mit mutatnak, nagyban segíti a döntéshozatalt. A Zimányban végzett kísérletek között vizsgáljuk a mikrobiológiai készítmények hatásait is, amit az egyre súlyosabb nitrogénhelyzet miatt állítottunk be. Igyekszünk dózisváltozással biztosítani a legjobb minőségű nitrogénmegkötést, valamint tovább folytatódik a tőszámkísérleteink sorozata is – mondta Farkas László.

A fejlesztéseknél az egyik célunk, hogy emberi kéz érintése nélkül, a digitális adatokból kerüljön automatikusan kitöltésre a gazdálkodási napló és a tábla törzskönyv. Amit eddig elértünk, hogy a flottakövető rendszerből online bekerültek az erőgépre és a kezelőre vonatkozó adatok a farmmenedzsment rendszerünkbe. Ezt szeretnénk megvalósítani a munkagépek vonatkozásában is, hogy felhő alapon juthassanak el az adatok a központi rendszerünkbe.

Átállás, adatgyűjtés és területismeret

A hazai agrártársadalomban nagyon sokat beszélünk az adatbázisról, annak fontosságáról, ezt egy javaslattal szeretném megtoldani. Annak, aki még nem tette meg, azonnal neki kell látnia a saját adatbázis kialakításának és a meglévő adatok rendszerezésének. Ugyanis annál pontosabb és jobb nincs, mint azokat az
adatokat értékelni, amit mi gyűjtöttünk és foglaltunk rendszerbe. Természetesen az országos, a regionális és egyéb, más adatok is lényegesek a technológia szempontjából, de a legfontosabb, hogy a gazdák maguk is elvégezzék ezeket a feladatokat és aktívan gondolkodjanak a területeikről, hiszen azokat ők ismerik a legjobban. Mindig győződjenek meg róla, mit mutatnak a máshonnan kapott adatok és akik még nem kezdték el, sürgősen álljanak neki az adatalapú gondolkodásnak és gazdálkodásnak – üzente gazdatársainak a zimányi szakember.

Nálunk az egyik legfontosabb feladat az adatok minél jobb minőségben történő továbbítása és rendszerezése, ami, ha komolyan veszi az ember, meghálálja a befektetett időt és energiát. A zónalehatárolás során a tápanyag-gazdálkodáshoz a lehető legfontosabb a talajszkennelés alapú talajvizsgálat, a második, a harmadik fejtárgyánál, különösen a kalászosoknál pedig a műholdas és a drónos felvételezés. Ám lényeges, hogy az gyommentes területen történjen, mert a gyomok jelentősen befolyásolják az NDVI-értékeket. Kiemelten fontos, hogy nem szabad csak a térinformatikára vagy a távérzékelésre alapozni, a precíz talajmintavételezés a legfontosabb. Nem szabad felélni a természet adta erőforrásokat, ehhez pedig a magyar gazdatársadalom érintett részének nagyon fontos lenne tudomásul vennie, hogy a fenntarthatóságra kellene törekednie a termelés során, mert hosszú távon csak úgy lehet a jelenlegi szinten gazdálkodni, ha megőrizzük és javítjuk a talaj tápanyag-szolgáltató képességét – mondta Farkas László.

Szakmai támogató:

A cikk eredetileg a Precíz gazdák nyomában című online kiadványban jelent meg.

A Precíz gazdák nyomában című kiadványból ragadtuk ki a precíziós technológia művelőit, egyben véleményvezéreit. Ahány gazdaság, annyi kihívás és annyi megoldásra váró feladat. Ami közös bennük: az adatokat becsben tartó, precizitásra épülő gondolkodás.

A kiadvány online végigolvasható, vagy letölthető az alábbi képre kattintva!

Címkék:
növényvédő szer, növényvédelem, növénytermesztés, precíziós gazdálkodás, mezőgazdaság, tápanyag, szántóföld, talajvédelem, syngenta kft., szántóföldi növénytermesztés, mezőgépészet, mezőgép, precíz gazdák nyomában,