Nagytestű halat adott volna el feketén, de horogra akadt

Agro Napló2022. november 30. 11:02

300 ezer forintért kínált nagytestű tiszai pontyot feketén eladásra egy tiszanánai horgász, a tetemes vételár helyett azonban halvédelmi bírságra és eltiltásra számíthat.

Újabb nagytestű tiszai pontyot sikerült egy közös akcióban hazajuttatnia eredeti élőhelyére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) és a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség (KTVHESZ) halőreinek.

Előzetes adatgyűjtés alapján került a halőrök látóterébe az a tiszanánai horgász, aki egy 18 kg-os, 87 cm hosszúságú pontyot kínált eladásra. A próbavásárlás során a horgász mintegy 300 ezer forintért adta volna át a nagytestű egyedet, ami elmondása szerint a Tiszából származott, így az – a hal védelméről és a halgazdálkodásról szóló törvény, valamint a KTVHESZ 2022-es horgászrendje alapján – kereskedelmi forgalomba nem hozható. A Nébih ÁHSZ és a KTVHESZ halőrei a pontyot lefoglalták és visszaengedték eredeti élőhelyére. A horgásszal szemben eljárás indult, melynek lezárásakor százezeres nagyságrendű bírságra, valamint a horgászattól való több hónapos eltiltásra számíthat – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményéből az Agro Napló.

A nagytestű halak feketekereskedelme

A sporthorgászat szemlélete egyre nagyobb teret hódít: a horgásztársadalom jelentős része ma már nem mint élelmiszer tekint a halra, hanem pusztán a minél nagyobb zsákmány kifogásában érdekelt. Ennek következtében országszerte egyre több a sporthorgászatra és horgászversenyekre specializálódott magán horgásztó, melyek kimondottan a „nagyhal” fogásának élményét garantálják a horgászok számára. A komoly horgászati reklámértékkel bíró nagytestű halak felnevelése azonban több évtizedes munka eredménye, épp ezért nehezen beszerezhetőek és piaci értékük – egy 25-30 kg-os ponty esetében – meghaladhatja a 600 000 Ft-ot. E körülmények miatt jelentős a természetes vizeinkből kifogott nagyhalak feketekereskedelme a magán horgásztavak számára, mely jelenséget a Nébih ÁHSZ többek között a hirdetési felületek, közösségi média felületek folyamatos monitorozásával is igyekszik visszaszorítani.

Természetes vizeink halállománya nemzeti kincs, élőhelyük megőrzése és fenntartható hasznosítása közös feladatunk. A Nébih kéri, hogy amennyiben horgászattal, halászattal vagy halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztal, jelezze az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.

(Forrás: Nébih)

Címkék:
állattenyésztés, agrárgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), állattartás, gazdaság, mezőgazdasági piac, haszonállat, hal, horgászat, büntetés, ponty, állami halőri szolgálat, tisza, feketekereskedelem,