Idén is megrendezi az Egyetemi Innovációs Hetet a MATE

Agro Napló2022. október 19. 09:32

Másodszor szervezte meg az Egyetemi Innovációs Hetet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem október 17–21. között. A fő cél, hogy bemutassák a pályázati és innovációs életet támogató szolgáltatásokat.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

„Egyetemünk központi agrártudományi erőcentrumként működik az országban, ezért nagy a felelősségünk, hogy új technológiákkal, eljárásokkal és innovatív fejlesztésekkel támogassuk a magyar gazdaságot. Ehhez szükségünk van a gazdasági szereplők bevonására, de arra az Innovációs Központra is, amely sikerrel támogatja a MATE kutatóinak és hallgatóinak mindennapi munkáját, továbbá előmozdítja az egyetemen születő eredmények gyakorlati hasznosulását”

– hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba rektor az EI7 megnyitóján.

Az intézmény vezetője bemutatta a MATE kutatásai, fejlesztései és innovációi c. frissen megjelent magyar nyelvű kiadványt is, amely egyfajta kataszterként mutatja be az egyetem sokszínű tevékenységét, mind az agrár- és élelmiszertudományi, mind a gazdasági, társadalomtudományi, műszaki, informatikai, művészeti és neveléstudományi területeken – értesült a MATE közleményéből az Agro Napló.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese beszédében rámutatott, hogy a tudástermelés, tudásáramlás és tudásfelhasználás hármasában rendkívül tudatosnak kell lenni, azaz nem szabad megvárni, hogy az eredmények hasznosulása magától megtörténik. Ennek elősegítésére jött létre a 2021–2027 időszakra vonatkozó, a megatrendek szerint kialakított Intelligens Szakosodási Stratégia, amelynek sikeres alkalmazásával Magyarország 2030-ra Európa tíz legjobb innovátora közé kerülhet. Ebben a folyamatban kulcsszereplőnek számítanak az egyetemek, amelyek országszerte hatni tudnak közvetlen környezetükre.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Az EI7 nyitónapján együttműködési megállapodást kötött a MATE és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A megállapodás részeként az SZTNH közreműködik többek közt a szellemitulajdon-védelmi ismeretek oktatásában, valamint a szellemi tulajdoni tudatosság növelésében az egyetem hallgatói, oktatói, kutatói és egyéb munkatársai körében.

A programon került sor a MATE Open Science állásfoglaláshoz való csatlakozásának bejelentésére is. E kezdeményezés egyik célja a tudományos folyamatok átláthatóságának előmozdítása és a kutatási eredmények elérhetőségének biztosítása, mind a szakmai közösség, mind a széles társadalom számára. E téren a MATE egyik célja az, hogy az eredményeket minél szélesebb körben népszerűsítse, továbbá erősítse az egyetem berkein belül a lakosság bevonásával zajló citizen science kutatásokat.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Az Egyetemi Innovációs Hét (EI7) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2019-1.2.1-Egyetemi-ÖKO-2019-00006 projektjének támogatásával valósul meg.

(Forrás: MATE)

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, gyuricza csaba, magyar agrár- és élettudományi egyetem (mate), szabó istván, nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs hivatal, szellemi tulajdon nemzeti hivatala (sztnh), egyetemi innovációs hét (ei7), open science,