Mindjárt kezdődik az őszi rókavakcinázás

Agro Napló2022. szeptember 23. 08:27

A déli és keleti megyékben október 1-jén kezdődik az őszi repülőgépes rókavakcinázás. Ez a sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményéből az Agro Napló.

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizhessük hazánk veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) is elismert.

A vakcinázásra a külterületeken plakátok figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán. A kampány idején életbe lépő ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról az érintett települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Kapcsolódó anyagok:

"Idén sem marad el az őszi rókavakcinázás" című közlemény letölthető formában (docx)
Megyei kezelések időrendje (pdf)
Ebzárlat és legeltetési tilalom településlista (xlsx)

Térkép: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)

(Forrás: Nébih)

Címkék:
állattenyésztés, agrárgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), állattartás, gazdaság, mezőgazdasági piac, veszettség, legeltetési tilalom, ebzárlat, woah, vörös róka, rókavakcinázás,