Jelentős korrekcióval zárult a július a Budapesti Értéktőzsdén

Agro Napló2022. augusztus 3. 10:48

A továbbra sem enyhülő globális gazdasági nehézségek ellenére a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe, a BUX index jelentős mértékben korrigált júliusban.

A nemzetközi tőkepiac júliusban is fokozottan tükrözte az olyan, a világgazdaság szinte minden részét érintő jelenségeket és tendenciákat, mint a geopolitikai feszültségek, az egyre fokozódó infláció, illetve az energiakrízissel kapcsolatos félelmek. A bizonytalanság mind az amerikai, mind az ázsiai, mind a nyugat-európai és régiós piacokon jelen volt, a hónap végére ugyanakkor, jellemzően a jegybankok kamatdöntései nyomán, a legtöbb meghatározó tőzsdeindex esetében korrekció volt megfigyelhető.

A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvényindexe, a BUX hasonló utat járt be – a hónap első felében, kisebb mozgásokkal, 40 000 pont alatt járt, majd a hónap második felében emelkedés következett. Végül 41 805,3 ponton zárt, amely 6,5 százalékkal haladja meg a júniusi értéket  – értesült a Budapesti Értéktőzsde közleményéből az Agro Napló.

A blue chipek sorrendjét ezúttal is az OTP Bank zárta az élen, a bankpapír forgalma 101 milliárd forintot tett ki, amely az azonnali piac forgalmának 52 százalékát jelenti. A MOL és a Richter közül – szoros versenyt követően – előbbi futott be a második helyen 45,7 milliárd forintot kitevő forgalommal, ugyanakkor a hónap legnagyobb árfolyam-növekedését a blue chipek közül a gyógyszertársaság produkálta, 18,2 százalékos emelkedéssel. A közepes kapitalizációjú papírok közül a Masterplast és a Waberer's zárt különösen erős hónapot, előbbi részvényárfolyama 20,1 százalékkal, utóbbié 19,5 százalékkal növekedett.

A részvényszekció forgalma összességében 193,7 milliárd forintot tett ki júliusban, amely kereskedési naponként átlagosan 9,2 milliárd forintot jelent.

A befektetési szolgáltatók közül a Wood&Company végzett az első helyen, 102,4 milliárd forint értékben lebonyolított forgalommal. Őket a Concorde és az Erste Bank követte, 102 milliárd és 67,5 milliárd forintos forgalommal.

Nem csak a részvényszekció, az árupiac is csendes hónapot zárt. Összesen 599,1 millió forint értékben zajlott kereskedés a határidős gabona piacon, amelynek elsődleges motorja ezúttal a nagy olajtartalmú napraforgómag volt, 260,5 millió forintnyi forgalommal.

(Forrás: BÉT)

Címkék:
napraforgó, gabona, otp bank, agrárgazdaság, gazdaság, erste bank, mezőgazdasági piac, budapesti értéktőzsde, concorde mb partners, bux index, mol nyrt,