Szilágyi Áron: Megvan a világbajnoki arany!

Agro Napló2022. július 19. 10:00

Az egyéni győzelmeit tekintve éremkollekcióját a kairói világbajnoki diadallal teljessé tévő Szilágyi Áron nagyon akarta ezt a győzelmet, de elmondása szerint nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott.

Fotó: Facebook/Szilágyi Áron

A háromszoros olimpiai bajnok és egyéniben Eb-győzelemmel is rendelkező világklasszis vívó úgy utazott el az egyiptomi vb-re, hogy többször nyilatkozta, aranyért lép pástra – értesült az M4 Sport közleményéből az Agro Napló.

„Felesleges lett volna nem kijelenteni, hiszen ez teljesen egyértelmű, hogy akartam, szerettem volna nagyon ezt a világbajnoki címet” – mondta az MTI-nek közvetlenül az eredményhirdetés előtt, miután több fotó készült vele helyi fiatalokkal. „Nyertem 2012 óta három olimpiát, de a világbajnokságok nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, egy bronzérmem volt és nyolcas döntős helyezésem. Magamnak hazudtam volna, ha azt mondom, nem annyira fontos ez a világbajnoki aranyérem. Nagyon fontos volt, és nagyon-nagyon örülök neki, hogy megvan!”

Videó: Youtube/Fantastic Fencing

A győzelem felé vezető utat összefoglalva arról beszélt, hogy nem volt egyenletes a teljesítménye.

„Elképesztő hullámhegyek és -völgyek voltak ebben a napban. Amennyire jól sikerült vívnom például Szatmári András ellen, vagy amennyire össze tudtam szedni a vívásomat az elődöntőben Bazadze ellenében, annyira nehezen ment az elméletileg könnyebb asszókban, vagy a papírforma szerint könnyebb ellenfelekkel szemben. Mint például a döntőben. Nem számítottam rá hogy Pianfetti ennyire jól fog vívni, és a második ellenfelem, a kínai Hszü is olyat mutatott, amire nem gondoltam előre”

– elemezte a napját.

Fotó: Facebook/Szilágyi Áron

„Örülök, hogy ezekből a nehézségekből jól tudtam kijönni, azokat a szituációkat is meg tudtam oldani, amelyek páratlanul nehezek voltak, amelyek fokozott koncentrációt igényeltek, illetve megújulást, új akciókat” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy volt-e benne kellemetlen érzés amiatt, hogy elődöntős ellenfelétől, a georgiai Bazadzétől az idei Európa-bajnokságon kikapott, úgy reagált: „Számítottam rá, hogy mindent meg fog tenni, reklamálni fog, sok mindent megenged magának a páston, ez most is így volt. Tudtam azt, hogy ha középen feszesen, szorosan tudom tartani és olyan helyzetekbe tudom kényszeríteni, amelyekben én vagyok a jobb, akkor meglehet az asszó. Főleg a vége felé ez sikerült is, nem hagytam magam kizökkenteni” – mondta a friss aranyérmes.

Szilágyi Áron az M1-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy nagyon régóta vágyott már a világbajnoki aranyéremre, örül, hogy sikerült megszerezni, annál is inkább, mivel nagyon kemény csörtéket kellett vívnia a győzelemig vezető úton, amelynek során került nagyon nehéz helyzetbe is. „Örülök, hogy ezeket meg tudtam oldani és végül az én nyakamba akasztották az aranyat.”

(Forrás: M4 Sport)

Címkék:
aranyérem, gazdaság, egyiptom, világbajnok, szilágyi áron, vívás,