Az egész világ élelmiszerválságban

Agro Napló2022. június 1. 10:35

Világszerte emberek millióinak keserítik meg az életét az emelkedő energia- és élelmiszerárak. Sokan most kerültek először igazán nehéz helyzetbe.

Fotó: HUGHES Hervé / Hemis via AFP, Világgazdaság

Az éghajlatváltozással együtt járó hőmérsékletnövekedés miatt egyre gyengébb a termés, a koronavírus áru- és munkaerőhiányhoz vezetett, az orosz-ukrán háború teljesen átalakította az exportot és az importot. A gáz pótlása mellett pedig a műtrágya beszerzését is meg kell oldani.

A Világbank globális recesszióra figyelmeztet.

A BBC összefoglalójában a világ öt különböző táján tárta fel, hogy milyenek most az emberek megélhetési körülményei.

Brazíliában az a paradox helyzet alakult ki, hogy bár a termőföldek tele vannak, a háztartások hűtői mégis üresek maradtak. Annak ellenére, hogy az ország mezőgazdasági nagyhatalomnak számít, minden negyedik személy éhezik mennyiségileg vagy minőségileg. A fizetések ugyanis közel sem tartottak lépést a rohamosan emelkedő inflációval, és az élelmiszerek szinte megfizethetetlenné váltak. A portálnak nyilatkozó Rosiane például arról számolt be, hogy használt étolajból készíti otthon a szappant a tisztálkodáshoz, és a mások által meghagyott ételmaradékot fogyasztja el – értesült az összeállításból az Agro Napló.

Új-Zéland eddig is hírhedten drága volt a napi megélhetés szempontjából, és a turistáknak is fel kell készülnie a borsos árakra. A fővárost, Wellingtont a világ legdrágább helyszínei között tartják számon. A benzin- és az élelmiszerárak megállíthatatlannak tűnő növekedése többeket is arra késztet, hogy elvándoroljanak az országból.

Az első számú úti cél, a valamivel kedvezőbb életkörülményeket kínáló Ausztrália.

A kormány tett lépéseket a helyzet enyhítésére, például támogatják az üzemanyagvásárlást és a tömegközlekedés árát a felére csökkentették, ezek azonban még mindig nem bizonyulnak elegendőnek, főleg ha a családoknak már a napi betevő a tét.

Olaszországban is jelentősen megemelkedett a háztartások rezsiköltsége, az emberek úgy érzik, hogy most rosszabbul élnek, mint néhány évvel ezelőtt. Egy acélgyárban dolgozó pár azt állítja, hogy az elszabadult energiaárak miatt megduplázódott a számláikon a befizetendő összeg, ráadásul úgy, hogy alig fogyasztanak, mert nincsenek is otthon, mivel egész nap dolgoznak.

Az olasz Brescia városa ipari központként kiemelkedő kereskedelmi kapcsolatot ápolt Mariupollal, azonban a háború hatásait most ők is megsínylik, pedig a Covidot még kibírta az üzem.

Ghánában nemcsak az élelmiszer ellátással, hanem az ivóvízzel is gondok vannak. A tiszta víz biztosítása teljesen felemészti a költségvetést. Egy pohár víznek ott akkora értéke van, mint máshol egy minőségi bornak. Ghána egyébként lakhatás szempontjából az egyik legdrágább ország Afrikában. A helyiek szerint még a piacon is kétszer annyit kell fizetni a gyümölcsökért és a zöldségekért, mint néhány hónappal ezelőtt. Az étteremtulajdonos Mark a szolgáltatások árát már nem meri feljebb vinni, különben nem lesz vendége, de az adagokat kénytelen csökkenteni, hogy ne menjen csődbe.

Thaiföldön is küzdenek, veszélybe került a híres thai rizs exportja. Legfőbb megrendelőik a Közel-Kelet és Afrika, de mindenhol népszerű ez az étel.

A szántóföldeken monszun eső söpört végig, a termelők pedig háromszoros árat fizetnek a műtrágyáért, így több vállalkozás is veszteségesen működik.

(Forrás: VG)

Címkék:
rízs, mezőgazdaság, műtrágya, éghajlatváltozás, agrárgazdaság, export, élelmiszerárak, víz, szántóföld, gazdaság, monszun, mezőgazdasági piac, energiaárak, világbank,