MATE – COOP: Együttműködés az élelmiszergazdaságért

Agro Napló2022. április 27. 11:27

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem együttműködési megállapodást kötött a COOP üzletlánccal, a hazai élelmiszergazdaság tevékenységének támogatása érdekében.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), CO-OP Hungary Zrt. 

A biztonságos hazai élelmiszerellátás, valamint a szakemberutánpótlás biztosításának vonatkozásában különös jelentőséggel bír a szoros együttműködés Magyarország legnagyobb agráregyeteme és az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező, 100 százalékban magyar tulajdonú élelmiszer kereskedelmi lánca között.

Mint azt Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora az együttműködés kapcsán kiemelte, vannak olyan zászlóshajó területek, amelyeket az egyetem a magyar agrár- és élelmiszertudomány kulcsterületeihez kapcsolódóan kiemelten kezel. Az egyik ilyen éppen az egyetem portfóliójában egyedülálló élelmiszermérnöki képzés, amely a felvételi eljárások során évek óta dobogós, és ahol minden évben jellemző a jelentős túljelentkezés is – értesült a MATE és a Coop közös közleményéből az Agro Napló.

„Bátran állíthatjuk, hogy az élelmiszertudomány, a biotechnológia olyan dinamikusan változó terület, amelyben a technológia és a fogyasztói igények változása folyamatosan új kihívások elé állítja a szakembereket. Hogy hallgatóink a lehető legsikeresebben helytálljanak ezen a dinamikusan változó területen, ahhoz a piacok igényeinek megfelelő tudásra van szükségük, melyet partnereinkkel közösen biztosítunk számukra”

– tette hozzá az intézmény vezetője.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), CO-OP Hungary Zrt. 

A COOP és a MATE kapcsolata nem újkeletű, hiszen az üzletlánc szakemberei hosszú évek óta közreműködnek az élelmiszerkereskedelmi specializáción tanuló hallgatók oktatásában.

„A mostani együttműködési megállapodással még szorosabbra kívánjuk fűzni kapcsolatunkat a felsőoktatási intézménnyel, melynek keretében a Budai Campuson COOP tárgyalástechnikai oktatói terem kerül kialakításra”

– hangsúlyozta Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója.

Dr. Rédei István, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja az egyetem oktatómunkájában már több éve vesz részt előadóként és vizsgabizottsági tagként.

„Úgy gondolom, hogy ez a deklarált együttműködés nem csupán az eddig meglévő kapcsolat szentesítése, hanem egy új jövő kezdete lehet: az egyetem számtalan új és naprakész elméleti tudással rendelkezik, a hallgatók pedig friss diplomásként ezzel felvértezve léphetnek a kereskedelmi szektor munkaerőpiacára. Tehát kollektíven előnyös az oktatás és a gazdasági működés számára, illetve együttműködve a már meglévő munkaerő továbbképzése vagy tudás megújítása szempontjából.”

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), CO-OP Hungary Zrt.

A felek szakmai kapcsolatát mélyíti az is, hogy a MATE bekapcsolódik a hazai élelmiszeripar népszerűsítésére, 2006-ban létrejött „Coop Rally a minőségi magyar termékekért” elnevezésű szakmai programba, amelyet idén szeptemberben 16. alkalommal rendez meg az üzletlánc.

(Forrás: MATE)

Címkék:
dr. gyuricza csaba, képzés, gazdaság, együttműködési megállapodás, coop rally, coop, co-op hungary zrt., biotechnológia, magyar agrár- és élettudományi egyetem (mate), tóth géza, élelmiszertudomány, élelmiszergazdaság, dr. rédei istván,