Hamarosan jön a pályázat a lovas létesítmények korszerűsítéséért

Agro Napló2022. február 24. 10:00

Várhatóan márciusban jelenik meg ötmilliárd forint keretösszeggel az új, lovas létesítmények fejlesztésére irányuló felhívás – jelentette be az agrárminiszter szerdai, szerencsi sajtótájékoztatóján.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint lehet, a cél fedett lovardák kialakítása, bővítése és felújítása. Ehhez kapcsolódóan lehetőség lesz többek között a kapcsolódó kiszolgáló egységek, szociális helyiségek kialakítására is – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

A fedett lovardák lehetővé teszik az évszaktól és időjárási viszonyoktól független lovas tevékenység és oktatás végzését, növelve annak vonzerejét a fiatal és idősebb generációk számára – tette hozzá Nagy István, agrárminiszter.

A pályázaton vidéken élő magánszemélyek, őstermelők, vidéken működő mikrovállalkozások pályázhatnak majd induló vagy már működő lovas tevékenységeikhez kapcsolódóan – közölte a politikus.

Fontos feltétel, hogy a támogatási kérelem benyújtására csak az jogosult, aki igazolni tudja, hogy a pályázat benyújtását megelőző 24 hónapban folyamatosan, az Országos Lótenyésztési Információs Rendszerben jegyzett adatok alapján legalább két ló tulajdonosa volt – tette hozzá a tárcavezető.

 

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címkék:
állattenyésztés, pályázat, támogatás, állattartás, lovassport, agrárminisztérium, nagy istván, szerencs, lovaságazat, lovarda, lovas létesítmények, lovas oktatás,