Fejlődhet a pálinkaszektor

Agro Napló2022. február 9. 14:13

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Pálinka Nemzeti Tanács együttműködési megállapodást kötött a pálinkaszektor fejlesztése érdekében.

A MATE Budai Campusán régóta népszerű az unikális pálinkamester szakirányú továbbképzés, amely az országban elsőként kínál felsőfokú, munka mellett végezhető, diplomával elismert szaktudást a pálinkakészítés iránt érdeklődők számára.

Forrás: MATE

„Az itt végző hallgatóink magas szintű technológiai, műszaki, jogi és piaci ismereteket szereznek, amellyel felfedezhetik a pálinka és a gasztronómia, valamint a pálinka és a turizmus házasításában rejlő lehetőségeket, elláthatják a pálinkakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatait vagy akár saját pálinkafőzdét is menedzselhetnek” – mutatott rá Dr. Gyuricza Csaba rektor, bemutatva az intézmény pálinkaszektor iránti elkötelezettségét.

Mint azt Mihályi László elnök kiemelte, a Pálinka Nemzeti Tanács a pálinka előállításának, származásának, minőségének és földrajzi jelzés oltalmának egységes szabályozásával foglalkozó köztestület, amely a pálinka-előállítók képviseletével foglalkozik. A most megkötött megállapodás értelmében a két szervezet együttes erővel még hatékonyabban dolgozhat a jövőben a pálinkaszektor fejlesztéséért – értesült az Agro Napló.

A közös munka több fő pilléren nyugszik, így az erjedésipari szakemberek képzése, a szakmai és termelési szövetségek, hálózatok létrehozása és működtetése, a pálinkákkal kapcsolatos marketing- és szakpolitikai stratégiák fejlesztése, valamint az üzemlátogatások és szakmai gyakorlatok szervezése egyaránt fókuszban lesz. Emellett mindkét fél számára különösen fontosak a környezetvédelmi és melléktermék-hasznosítási kérdések is.

(Forrás: MATE)

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, gyuricza csaba, magyar agrár- és élettudományi egyetem (mate), pálinka, pálinka nemzeti tanács, mihályi lászló,