Ezeregyszáz milliárd forintos pályázati csomag a vidék számára

Agro Napló2021. november 17. 12:51

Az Agrárminisztérium (AM) „Megújuló vidék, megújuló agrárium” elnevezésű programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg, amelynek célja a vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja – fogalmazott Feldman Zsolt szerdán este az orosházi gazdafórumon.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a legfontosabb feladatnak az élelmiszer-feldolgozás „helyzetbe hozását”, a versenyképes alapanyag-termelés erősítését, a kistermelők számára is elérhető források biztosítását és a technológiai forradalom eredményeinek minden gazdálkodó számára hozzáféthrtővé tételét jelölte meg. „Hiszünk a magyar vidékben és építjük jövőjét, ezért írtunk ki az idei évben 1100 milliárd forint összértékben vidékfejlesztési pályázatokat. Mindenki számára biztosítjuk a fejlődés és a fejlesztés lehetőségét, a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozóktól a kertészeken át az állattartókig” – mondta.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy jelenleg is 25 különböző nyitott pályázati felhívás érhető el. Az újdonságok közül kiemelte az állattartók számára fontos takarmány-előállítás modernizálása érdekében október végén megnyílt, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást, valamint az ültetvényeket pusztító tavaszi fagykár elleni védekezés eszközeinek vásárlását támogató, november közepétől elérhető pályázatot.

A legnagyobb figyelmet jelenleg a gazdálkodók részéről az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatás igénylése kapja, amely 360 milliárd forint értékben ösztönzi a környezettudatos gazdálkodási gyakorlatok folytatására a mezőgazdasági termelőket. A támogatási kérelmeket november 25-ig kell benyújtani – hívta fel a figyelmet az államtitkár, tartalmazza a kormany.hu összegzése.

Címkék:
vidékfejlesztési program, mezőgazdaság, pályázat, agrárgazdaság, támogatás, feldman zsolt, gazdaság, mezőgazdasági pályázatok, agrárminisztérium, mezőgazdasági piac, mezőgazdasági támogatás, megújuló vidék, megújuló agrárium,