Jelentős vizes élőhelyek újultak meg Béda-Karapancsa térségében

Agro Napló2021. november 15. 09:48

Hazánk területének harmada természetközeli állapotban maradt fent, ami európai viszonylatban is kiemelkedő aránynak számít, az elmúlt évszázadok alatt feldarabolódott, mozaikossá vált élőhelyek fennmaradása azonban állandó beavatkozást igényel, amelyet az ország 10 nemzeti parkjának mintegy 1400 munkatársa végez – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára november elején Dávodon.

Fotó: Vermes Tibor

A Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak megújítását célzó projekt 300 millió forintból valósult meg, aminek keretében a csatornák és tavak kotrásával, a műtárgyak felújításával több mint 200 hektáron zajlott élőhely-fejlesztés.

A beavatkozásoknak köszönhetően mindkét vízrendszert sikerült teljesen feltölteni, amely megteremtette a szükséges feltételeit a vizes élőhelyekhez kötődő fajok megőrzésének és megtelepedésének. A Dávodi Földvári-tónál például a nagy kócsag és a kiskócsag kezdhetett zavartalanul a költéshez, a Karapancsai erdei-tavaknál a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberi késő tavasszal már a nyári ludak tojásos fészekaljaira bukkantak, de nagy számban találtak szárcsákat és rendszeresen megjelent vadászni a rétisas is.

Rácz András pedig emlékeztetett arra, hogy a most záruló 7 éves finanszírozási ciklusban, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 38 milliárd forintból 90 projekt segítségével összesen 130 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota országszerte. A beruházások kétharmada élőhely-rekonstrukció volt, amelyek mintegy 70 százaléka a vizes élőhelyekre koncentrált.

Fotó: Vermes Tibor

Az államtitkár hangsúlyozta: kiemelt jelentőségű a vizes élőhelyek megóvása, hiszen a felszíni vizeket tekintve jelenleg több víz távozik, mint amennyi az országba beérkezik, emellett fontos szerepet töltenek be a klímaváltozás hatásainak enyhítésében is. Magyarország már a kezdetektől tagja a Ramsari Egyezménynek, azóta mintegy 260 ezer hektár vizes élőhelyet jelölt hazánk a Ramsari listára.

A Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak rekonstrukciója jó példája annak, hogyan kell a természetet védeni és megóvni – jelentette ki Zsigó Róbert (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: a régió egyedülálló természeti értékekben gazdag, és fontos, hogy ezeket megőrizzük a jövő generációja számára, amelyben komoly segítséget jelentenek a most záruló projekthez hasonló élőhely-fejlesztések. A beruházásnak köszönhetően javult az érintett terület ökológiai állapota, illetve nőtt a nyílt vízfelületek kiterjedése, valamint az erdei élőhelyek vízellátása - tartalmazza a kormányzati hírportálon közzétett ismertetés.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, agrárminisztérium, mezőgazdasági piac, természetvédelem, vizes élőhelyek,