Megjelent a takarmány előállító üzemek fejlesztéseit támogató felhívás

Agro Napló2021. október 4. 10:03

Már lehet pályázni a takarmány előállítási tevékenység fejlesztésére kiírt 50 milliárd forint keretösszegű új forráskeretre – közölte az agrárminiszter.

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program az agrárium olyan területeire is kiterjed, amik nélkülözhetetlenek az erős mezőgazdasághoz, de eddig nem kaptak kellő lehetőséget fejlesztéseihez. A kormányzati források segítségével az Agrárminisztérium (AM), mind a hazai állattenyésztés hatékonyabb ellátását, mind az exportpiaci értékesítési lehetőségek kihasználását szeretné segíteni.

A felhívás a haszonállat takarmány-gyártáshoz és a kedvtelésből tartott állateledel-gyártáshoz kapcsolódó fejlesztésekhez is kínál támogatási lehetőségeket. Többek között a takarmánygyártás tevékenységhez szükséges épületek, építmények építése, bővítése és felújítása is lehet forrásokat igényelni. Emellett a tevékenységhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzésére, illetve új technológiai rendszerek kialakítására is van lehetőség – tette hozzá a tárcavezető.

Kifejtette: a pályázati kiírás keretében a vissza nem térítendő igényelhető támogatás minimális mértéke 50 millió forint, a maximális mértéke pedig 2 milliárd forint lehet. A közép-magyarországi régióban a pénzügyi segítség maximális mértéke az összes elszámolható költség 40 százaléka, a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50 százaléka.

A miniszter arra is kitért, hogy a takarmánygyártással foglalkozó vállalkozások nettó árbevétele 2020-ban elérte a 468 milliárd forintot. A szektort éppen ezért a gazdasági súlyának megfelelően kívánja kezelni az agrártárca.

A versenyképes állattartás elengedhetetlen eleme az a minőségi termékeket előállító, gazdaságos takarmánygyártás, amely a termelési költségeinek 60-70 százalékáért felelős, és meghatározó szerepe van a végtermék minőségében, így piaci értékében is – hangsúlyozta Nagy István.

A pályázati felhívás és annak mellékletei a www.palyazat.gov.hu oldalon érhetők el – olvasható az ismertetésben.

Címkék:
takarmány, vidékfejlesztési program, állattenyésztés, növénytermesztés, mezőgazdaság, pályázat, támogatás, szántóföld, állattartás, takarmánygyártás, szántóföldi növénytermesztés, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, haszonállat,