Biológiai védekezéssel a parlagfű ellen

Agro Napló2021. július 21. 12:32

Bár a parlagfű elleni védekezés hagyományos eszközökkel is elvégezhető, a leginkább kívánatos módszer mégis csak a biológiai védekezés lenne. A tudományos eredmények alapján a legígéretesebb a kártékony növény ellen egy bogár, a parlagfű olajosbogár (Ophraella communa) lenne – állítja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Ez a faj – emlékeztet a növényegészségügyért is felelős hatóság – Észak-Amerikából származik és már Európában is megjelent, stabil populációja Észak-Olaszországban, Milánó környékén alakult ki, ahol ígéretesek az eredmények a védekezésben.

 Ismert jelenség a természetben, hogy ha egy faj, számára idegen helyre kerül, ahol meg tud telepedni, akkor kis idő múlva követik őt a természetes ellenségei is. A parlagfű már hosszú évtizedek óta megtelepedett Európában, azonban a természetes ellenségei eddig nem bukkantak fel. A világon sok kutatás folyt már és jelenleg is sokakat foglalkoztat a parlagfű elleni biológiai védekezés témaköre.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai az elmúlt években vizsgálták ezt a bogarat, elsősorban tápnövény-preferencia szempontjából. A vizsgálat eredménye szerint például a napraforgó még alternatíva hiányában sem felelt meg neki. A Nébih folytatja a biológiai védekezési lehetőségek keresését, ezért megállapodást kötött az ELKH (Eötvös Lóránd Kutató Hálózat) ATK Növényvédelmi Intézetével. Az együttműködés célja a parlagfű olajosbogár magyarországi előfordulásának felmérése, illetve további vizsgálatok beállítása a bogár hazai viszonyok közötti életmódjának megismerésére.

A hazai előfordulásról tavaly már megjelent egy publikáció, viszont azóta újabb igazolt előfordulással még nem találkoztak a kutatók. A Növényvédelmi Intézet a közösségi médiában kéri a természetjárók és hobbi rovarászok segítségét a parlagfű olajbogár felderítésére, amelyhez ezúton a  Nébih is csatlakozik.

Az ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói kérik az emberek, azaz a lakosság - a rovarászok, a gazdálkodók és a természetjárók - segítségét a tavalyi év őszén hazánkban is megjelent parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa) hazai előfordulásának a pontosabb feltárásához, helymeghatározásához.

A bogár könnyen felismerhető, körülbelül, fél centiméter hosszúságú, sárga, sárgásbarna színezetű, melynek szárnyfedőin fekete hosszirányú sávok láthatók. Főleg parlagfűn található meg, amelyen szabad szemmel is jól megfigyelhető.

A szakemberek kérik tehát, hogy aki a bogarat látta, úgy küldje el annak pontos előfordulási adatait, amely magában foglalja a következőket: megfigyelési dátum, helyszín, lehetőleg egy jó minőségű fénykép, melyeket a parlagfubogar@atk.hu e-mail címre kérik elküldeni. A kutatók az együttműködést  előre is köszönik- tartalmazza a közlemény.

Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, gyomirtás, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), szántóföld, parlagfű, gyomnövény, szántóföldi növénytermesztés, biológiai növényvédelem, elkh agrártudományi kutatóközpont (atk) növényvédelmi intézet (növi), parlagfű olajosbogár,