Még benyújtható a családi gazdaság alapításáról szóló szerződés

Agro Napló2021. július 12. 11:39

Az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződést – szemben a korábban előírt június 30-i dátummal – legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnéséig kell benyújtani, a határidő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére tolódott ki – közölte a köztestület lapunkkal.

A családi gazdaságokról szóló törvény (2020. évi CXXIII. törvény) ez év január 1-jén lépett hatályba, ez a családi gazdaságok és az őstermelők nyilvántartását is érintette – emlékeztet a NAK, hozzáfűzve: a szabályozás értelmében azok, akik 2020. december 31-én hatályos közös őstermelői igazolvánnyal rendelkeztek, 2021. január 1-jétől kezdődően együttesen őstermelők családi gazdaságaként működnek tovább.

A törvény értelmében nekik 2021. június 30-ig kellett megfelelniük az őstermelők családi gazdaságára vonatkozó feltételeknek, és az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződést benyújtani a NAK-nak. Ennek elmulasztása esetén az őstermelői nyilvántartásból törölni kellett volna a tagok őstermelők családi gazdaságában történő részvételét.

A napokban megjelent a 370/2021. (VI. 30.) kormányrendelet, ami – a NAK kezdeményezésére – tartalmazza a határidő módosítását, eszerint a közös őstermelői igazolványból létrejött őstermelők családi gazdaságai a veszélyhelyzet végéig kaptak időt a szerződés megküldésére, illetve az őstermelők családi gazdaságára vonatkozó feltételeknek megfelelésre.

Az alapítószerződések megfogalmazásában a NAK falugazdászai készséggel állnak az érintettek rendelkezésére. További információ, hogy a már 2021. január 1-je előtt is családi gazdaságként működő őstermelőknek nem kell szerződést benyújtaniuk – tartalmazza a köztestület tájékoztatása.

Címkék:
mezőgazdaság, családi gazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, mezőgazdasági piac, adózás, őstermelők családi gazdasága,