Több mint húszezren vettek részt a NAK Szántóföldi Napokon

Agro Napló2021. június 11. 11:03

Rekordlétszámú, több mint 20 ezer látogató vett részt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által június 9-10-én megrendezett NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow - Mezőfalva agrárszakmai kiállításon – közölte a köztestület lapunkkal.

Fotó: NAK

A tájékoztatás felidézi, hogy a koronavírus-járvány miatti egy év kényszerű kihagyás után nyílt újra lehetőség az ország legnagyobb szántóföldi kiállításának megszervezésére, megjegyezve: az idei látogatószám pedig minden várakozást felülmúlt.  

A NAK a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével (MEGOSZ) együttműködésben rendezte meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva szabadtéri agrárszakmai kiállítást, június első felében. Rendre ez az ország legnagyobb területen, több mint 400 ezer négyzetméteren megrendezett szántóföldi rendezvénye, aminek – egy év kényszerű kihagyás után – ezúttal is a Fejér megyei Mezőfalva melletti szántóföldek adtak otthont. Idén kétszáz kiállító várta az érdeklődőket.

Jól mutatja a kiállítás rangját, hogy a legutóbbi kiállítást Orbán Viktor miniszterelnök, az ideit pedig Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nyitotta meg.

A NAK Szántóföldi Napok immáron több éve az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata tekinthető meg, szántóföldi környezetben. Az állógépes kiállításon – közel 10 ezer négyzetméteres területen – a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát lefedő 52 cég mutatta be gépeit, eszközeiket. Másfél hektáros demópályán 23 gépkapcsolatot lehetett kipróbálni, emellett a rendezvény középpontjában az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók voltak.

A rendezvény mindkét napján bemutatkoztak a legújabb nemesítési és kutatási eredmények a gyakorlatban, nagy és biztonságos termést ígérő fajták, hibridek; továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat, permetezőgépeket hétköznapi, szántóföldi körülmények között, akcióban lehetett megtekinteni.

Mindemellett az agrárkamara szakértői segítséget nyújtottak a látogatóknak például a családi gazdaságok, az osztatlan közös tulajdon, a duális képzés, a szaktanácsadás és más aktuális témák kapcsán. A szervezők kialakítottak egy fenntarthatósági témájú tanösvényt is, ami hasznos tudnivalókkal szolgált a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt kihívásairól és azok kezeléséről.

Egy bemutató talajszelvénynél pedig ismertetők várták a látogatókat, illetve az országos jégkármérséklő rendszer gyakorlati működését is megismerhették, valamint a gasztrofaluban hazai termelők kínálatával is találkozhattak. A szép számú érdeklődő közt 2300 tanuló is érkezett a kiállításra, 51 szakképző intézményből – áll az ismertetőben.

Címkék:
kiállítás, mezőgazdaság, agrárgazdaság, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak), gazdaság, szántóföldi bemutató, mezőgazdasági gépek, nak szántóföldi napok és agrárgépshow, mezőgazdasági piac,