Együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Terméktanács

Agro Napló2021. május 26. 13:04

Megújította együttműködési megállapodását a K&H (bank) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, az újabb három évre szóló szerződés értelmében a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) kiemelt pártoló tagként – többek között – tanácskozási joggal vehet részt a Tej Terméktanács eseményein, továbbá rendszeres kétoldalú egyeztetések megszervezésével támogatja annak eredményes működését és céljainak elérését – közölte a szakmaközi szervezet az Agro Naplóval.

„Fontosak számunkra az ilyen szakmai együttműködések, hiszen úgy gondoljuk, ezek révén juthat előrébb az ágazat. A mögöttünk álló nehéz évek ellenére nemcsak fennmaradt, de növekedni is tudott a hazai tejtermelés. Emellett elindultak az ágazaton belül a termelői és ipari fejlesztések és a vertikális és horizontális összefogások, amelyek eredményeként a belföldi értékesítés, az árbevétel és a kapacitás is erősödött” – mutatott rá az együttműködés fontosságára Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója.

Harcz Zoltán

„Mozgalmas év áll az ágazat mögött, ugyanakkor még inkább felértékelődött az élelmiszerbiztonság, a folyamatos élelmiszerellátás és a hazai élelmiszer szerepe. Ágazati szinten ez tovább erősítheti az új, innovatív fejlesztések szükségességét. A K&H az agrárszektorban 26 százalékos, míg az agrár- és az élelmiszeriparban együttesen 19 százalékos piaci részesedéssel bír. A mezőgazdaság és élelmiszeripar – ezen belül is a tejágazat – stratégiai partnerei vagyunk, így a szektor további fejlesztésében, fejlődésében aktívan részt kívánunk venni” – hangsúlyozta a megállapodás aláírásakor Tresó István, a K&H agrárüzletág ügyvezető igazgatója.

Tresó István

Harcz Zoltán elmondta: a piaci szereplőkkel, így a K&H-val kötött kiemelt partneri megállapodás is támogatást nyújt abban, hogy a szervezet előtt álló feladatokat hatékonyabban lehessen megvalósítani. Fontos kihívás, hogy a tejpiaci szereplők előre tekintő, az összágazati és nemzetgazdasági érdekeket is szem előtt tartó élelmiszertermelő tevékenységüket folytatni és fejleszteni tudják.

Erre azonban, anélkül, hogy az ágazatra háruló növekvő terhek valamennyi termékpálya szereplő között megosztásra kerüljenek, és ne csak egy szereplői kör szenvedje el a károkat, nincs lehetőség. Továbbra is igen súlyos kihívást jelent, az erősödő infláció, az input költségek dinamikus növekedése.

A közös érdek felismerése és a közös teherviselés nélkül a termelők és feldolgozók képtelenek hatékonyságukat, illetve a beruházásaikat a jelenleginél gyorsabb ütemben bővíteni. Az ágazat megélénkült tejtermelői és feldolgozói fejlesztéseit is kockáztathatja, ha nem rendeződnek az ágazatban a nyerstejtől a késztermékig jelen lévő költségproblémák.

A tájékoztatás emlékeztet: a K&H 2012 óta kiemelt pártoló tagja a Tej Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére Budapesten került sor. A megállapodást Harcz Zoltán és Tresó István írta alá – közli az ismertető.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, agrárgazdaság, tejágazat, állattartás, gazdaság, tejipar, tej terméktanács, k&h, együttműködési megállapodás, mezőgazdasági piac, haszonállat, tej szakmaközi szervezet és terméktanács,