Az állattartó telepek korszerűsítése a versenyképesség záloga

Agro Napló2021. április 12. 16:36

Történelmi mértékű fejlesztési program keretében erősítik meg a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, valamint a vidéki térségek gazdaságát – jelentette be az agrárminiszter Füzesabonyban, a K 64 Farm Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató Kereskedelmi Kft. számára átadott támogatói okirat kapcsán április első felében.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István az eseményen arra emlékeztetett, hogy a hazai agrárium versenyképességének erősítését szolgálja a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázat. Hozzátette: az első döntések március végén születtek meg, eddig összesen 142 pályázat részesült pozitív elbírálásban mintegy 69 milliárd forint értékben.

Emellett további 200 milliárd forint körüli összegben születhet még támogatói döntés. A kezdeményezésnek köszönhetően csak a sertéságazatban összességében 300 ezer m2 istálló, fiaztató, kocaszállás és egyéb építmény újulhat meg, ami körülbelül 600 ezer férőhelyet jelenthet - emelte ki a miniszter.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a  K 64 Farm Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató Kereskedelmi Kft. 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, így a vállalkozás összességében 4 milliárd forintból fejlesztheti Füzesabonyban a sertéstelepét. A beruházás révén több mint 12 ezer hizlaldai férőhelyet alakítanak ki 4 épületben, az állatok takarmányozása pedig kombinált önetetőkkel valósulhat meg.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Kifejtette: kiemelt cél az agrárium átfogó megújítása, ennek érdekében pedig a kormány az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít, amely már ez évre és jövőre is további 1527 milliárd forinttal emeli meg a Vidékfejlesztési Program eddigi 1414 milliárd forintos keretösszegét.

Csak az idei évre több mint 950 milliárd forint felhasználási lehetőségéről döntött a kabinet ezzel megnyitva az utat  a versenyképességet, hatékonyságnövelést és a gazdaság dinamizálását szolgáló beruházásoknak. A kisebb léptékű állattartó telepek megújítására irányuló pályázati felhívás áprilisában jelenik majd meg 30 milliárd forint keretösszeggel – fűzte hozzá az agrártárca irányítója.

Nyitrai Zsolt a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Eger és térsége munkahelymegtartó képességére lesz jó hatással a most induló beruházás ezért, fontos, hogy az elindult fejlődés tovább folytatódjon – tájékoztatta lakunkat az Agrárminisztérium (AM).

Fotó: Pelsőczy Csaba
Címkék:
vidékfejlesztési program, állattenyésztés, mezőgazdaság, pályázat, fejlesztés, támogatás, állattartás, állattartó telep, agrártámogatások, mezőgazdasági pályázatok, agrárminisztérium, nagy istván, mezőgazdasági támogatás, haszonállat,