A bizonytalan eredetű vetőburgonya jelentős kockázatot rejt

Agro Napló2021. március 25. 11:01

Nem érdemes kockáztatni az ellenőrizetlen vetőburgonya ültetésével, a megspórolt költségnél jóval többet is veszíthet a termelő, hiszen a fennálló fertőzés veszélye és az azzal járó terméskiesés mellett egyéb kockázat is várható – hívja fel az érintett termelők figyelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-felügyeleti Hivatal (Nébih).

Idén is számos hirdetés tettek már közzé, amelyekben kisebb-nagyobb mennyiségben "apróburgonyát", "vetni való burgonyát", "tavalyi címkés" burgonyát – és még számtalan szóhasználattal – kínálnak megvételre.  

A hatóság mindent megtesz ezek eltávolításáért, de vásárlók is sokat tehetnek azért, hogy elkerüljék a bajt. Az ilyen hirdetések ugyanis egyértelműen arra utalnak, hogy nem fémzárolt, vetésre szánt étkezési burgonyát hirdetnek. Amellett, hogy semmit sem lehet tudni az ilyen burgonya növény-egészségügyi állapotáról, általában a fajta azonossága és nyomon követhetősége is kérdéses – mutatnak rá a szakemeberek.

A kiskertekben felszaporított, eladásból megmaradt étkezési burgonya ültetése mindig kockázatokkal jár. Ezekben a gumókban nagy mértékben megtalálhatóak a burgonyavírusok, amik jelentős termésveszteséget is okozhatnak. Ezen kívül megjelenhetnek uniós zárlati károsítók is, mint például a burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum, és a burgonya baktériumos gyűrűs rothadását okozó Clavibacter sepedonicus. Már mindkét zárlati baktérium előfordult hazánkban tavaly, ezért ez további veszélyforrást jelenthet. A nyomon követhetetlen étkezési burgonyákkal nemcsak a saját termésünket kockáztatjuk, hanem a szomszéd burgonyáját is megfertőzhetik. 

Termelőként fontos tisztában lenni azzal is, ha olyan zárlati károsítóval fertőződik a termés, amelyet nem ellenőrzött vetőburgonyából állítanak elő, nem jár kártalanítás. Az ilyen esetekből adódó anyagi kár kockázata jóval nagyobb, mint amennyi megtakarításra számíthatnak a bizonytalan eredetű ültetési anyag megvásárlásával.

Tehát akár csak magának, akár eladásra termel burgonyát valaki, mindenképp érdemes a fémzárolt vetőburgonya kínálatból választani. Ezek ugyanis különböző méretű és mennyiségű csomagolásban számos helyen megtalálhatóak Magyarországon is – olvasható a Nébih ismertetésében.

Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, burgonya, szántóföld, fertőzés, szántóföldi növénytermesztés, vetőburgonya,